Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Jézus élete és vére bennünk a napi úrvacsorai közösség útján

Írta: Szirtes Péter
 

Megjelent Ana Méndez vérről szóló könyvének magyar nyelvű kiadása az Örömhírmisszió gondozásában! A spanyol eredetiből fordította Szabó Levente Gábor. E könyv olvasása ihletett, hogy néhány gondolatot írjak a vérről, mivel kiemelkedően nagy fontosságú, életfontosságú számunkra.

 

Ana Méndez leginkább Isten szolgáló menyasszonya, de tábornokasszony és tanító és apostolasszony és próféta is. Szellemi harcos közbenjáró, igazi imádó, akinek az Úr szívesen ad kijelentést, mivel ismeri és tudja róla, hogy az elveszettekért kiált és harcol Krisztus Szelleme által és elmegy a föld végső határáig is a terepre, ahová Isten küldi, legyen az a Himalája Mount Everest hegycsúcsa, vagy a Csendes óceán egy meghatározott víz alatti régiója, vagy Pátmos szigete vagy Magyarország

 

A vérben olyan hatalom és erő és Isteni élet van, amit Jézus a megöletett bárány ránk hagyott, amelynek hatása sokkal erősebb egy atombombáénál, és erre szükségünk van, mivel gonosz globalizációs szellem akarja Európát lehúzni a mélységbe. Jézus vérében benn lakik Isten Szelleme. A vér él és beszél, mintegy személy. Mindez az Igében is le van írva. De a mártírok vére is beszél és hangja van.

 

Egyetlen Krisztusnak odaszánt élet sem hiábavaló, még azoké sem, akik mártíromság miatt nem tudták bevégezni küldetésüket a földön. Ilyenkor a kenet és az elhívás átadódik egy másik nemzedékre, és ezt el is lehet kérni, persze ennek a legjobb módja, ha valaki Isten indítására elkezd abban a szellemben és elhívásban járni és úgy kéri illetve veszi át, máskülönben nem követvén cselekedeteket, eltékozolná azt.

 

Jézus vére megsemmisítette a démoni szellemet egy elragadtatásban átélt látomásban és megsemmisítette a betegség patogén kórokozóit és megsemmisítette a rosszindulatú daganatos sejteket. Oltalmat ad az inikvitásaink, bűnös természetünk ellen és biztosítja a győzelmet ezekkel szemben, megsemmisíti a bűnt, behoz Isten szentségébe és életébe, a feltámadás erejébe.

 

Emlékszem, amikor megtérésem után Kanadában naponta kétszer vettem úrvacsorát katolikus templomban, és ilyenkor időt töltöttem csendességben, élvezve Isten bennem lévő Jelenlétének melegségét. Teljesen szabad voltam mindenféle tisztátalan szexuális kísértéstől. A napi két úrvacsora olyan hatalmas oltalmat jelentett a számomra, hogy sokszor fénylettem az Úr dicsőségétől. Amikor felhagytam ezzel a gyakorlattal, ez a fajta fény, és megdicsőült öröm és dicsőség nem volt észlelhető az életemben.

 

Számomra nincs jelentősége, hogy a jelen katolikus teológiai megközelítés az, hogy amit magunkhoz veszünk, az lényegileg Jézus megdicsőült teste és vére, és nem kenyér és bor, bár az anyagi természetű vizsgálat szerint még mindig kenyér és bor, de lényegét tekintve már nem az, mivel ebben a hitben vagy teológiában benne van a lényeg, miszerint az Úr valódi testét és valódi vérét vesszük.

 

Ana Méndez írja, hogy Szt. Ágoston ellene állt az átlényegülés ilyen értelmű tanításának, de nem az ő álláspontját fogadta el az egyház dogmaként. Ágoston szerint a kenyér és a bor színe alatt szellemileg valóban Jézus valódi testét és vérét vesszük magunkhoz, miközben a kenyér és a bor kenyér és bor marad. Azaz két dolgot veszünk magunkhoz, a kenyeret és Jézus testét, illetve a bort és Jézus vérét, melyben a kenyér és a bor szállító eszközeivé, hordozóivá válnak az Úr testének és vérének.

 

Hogy az Úr testének és vérének magunkhoz vételekor némelyek úgy hiszik, hogy csak Jézus testét és Jézus vérét veszik magukhoz kenyér és bor színe, azaz látszata alatt, mások pedig úgy, hogy ezek mellett kenyeret és bort is, mi a lényegi különbség? Szerintem semmi. Mindkét esetben magához veszi ugyanis a hívő az Úr testét, és magához veszi a kenyeret és bort is, csak az egyik esetben magát a kenyeret és a bort mintegy Jézus vérének tekinti, a másik esetben pedig Jézus teste és vére hordozójának.

Az, hogy a kenyér és a bor, mint hordozó vagy mint szín van jelen, nem lényeges. Nincs tehát semmilyen lényeges különbség az úrvacsora vételekor. Akkor lehet különbség, ha szentségimádásra használják az Úr szellemi vagy megdicsőült testének láthatatlan módon való jelenlétét a kenyér és a bor színe vagy látszata alatt. Ugyanis miközben helyesen imádják az Úr szellemi testét és vérét, amely él, magát az ostyát és a bort is imádják, mivel ezekről azt gondolják, hogy maga az Úr teste és vére.

Mindazonáltal amikor a boltba mennek, nem borulnak le a kenyeres pult előtt imádni a kenyereket, sem az italos részlegnél a kiállított borok előtt, ami azt jelenti, hogy amikor szentségimádást tartanak, az nem nevezhető bálványimádásnak. Nem a kenyeret és a bort imádják ugyanis. Miképp azok sem kőnek és fának áldoznak, akik bálványoknak áldoznak, hanem a mögöttük lévő szellemeknek, így ezek az imádók is az Úr Jézus Krisztus teste és vére és megváltásának műve előtt borulnak le és nem a kenyér és a bor előtt.

Mindazonáltal, véleményem szerint Szt. Ágoston megközelítése a helyes. Ezt bizonyítják Pál apostol alábbi sorai, amelyben kenyérnek nevezi azt, amit magunkhoz veszünk az úrvacsora közösség során, kiemelve ezzel azt, hogy a kenyér, mint az Úr szellemi testének hordozója, megmarad kenyérnek, ez azonban semmiben nem korlátozza Jézus szellemi húsa vagy teste illetve vére teljességének jelenlétét, amit a kenyérrel és a borral együtt veszünk magunkhoz:

 
„Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljövend.
Azért aki méltatlanul eszi e kenyeret, vagy issza az Úrnak poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen.” (1Kor. 11. 26-27)
 

Hozzá kell azonban tenni, hogy szentségimádáskor az Úr testének és vérének vételét követően elmélkednek az Úr megváltó művéről, közösségben vannak Isten szellemével és a vérrel, és a testtel, ami lévén Isten előtt és Jelenlétében való várakozás és időzés, jó gyakorlat. Ezzel szemben a kapkodva és meggondolás nélkül, puszta megemlékezés gyanánt vett Úrvacsora nem olyan hatékony, mivel lelkünkben, szellemünkben nem időzünk az Úrral.

 

Ezzel szemben, akik az Úrvacsorát puszta megemlékezésnek tartják és kenyeret és bort vagy szőlőlét vesznek magukhoz, mint kenyeret és bort, és nem, mint az Úr testét és vérét, és ezt az Úr megváltó kereszthalálára való puszta megemlékezésképpen teszik, nem igényelve ennek valóságos szellemi megjelenését, ez már igen nagy különbség. Az ilyen megemlékezés véleményem szerint megcsúfolása Krisztus megváltó hatalmának, mivel nem hiszi, nem igényli és nem hozza be az öröktől fogva megöletett bárány élő vérének valóságát a történelembe, térbe és időbe.

 

Ez nem fejezi ki az „Ezt cselekedjétek az Én emlékezetemre” ige valódi jelentését, ami helyesen valóságos átélést jelent, ami nem egy lelki visszaemlékezés, hanem a vér örök valóságának térben és időben való megjelenítése és hatalmának, dicsőségének behozatala és érvényre juttatása. Ha a vér nem így működne, akkor nem lenne értelme megváltásról vagy üdvösségről, vagy szabadulásról, vagy gyógyulásról, vagy bűnbocsánatról, vagy szellemi harcról és győzelemről vagy Isten uralmáról beszélni, mivel az egyszer kiontott vér képtelen lenne erre, mivel nem mutatna sem életjeleket, sem hatalmi jeleket.

 

Az ilyen úrvacsorai közösséget elszenvedem, de valódi közösségem nincs benne, mivel nem különbözteti meg az Úr testét és vérét. Egy vallásos cselekedeten túl semmi.

 

Krisztus testének és vérének vételében az a jó, hogy ha valaki értelmes, akkor nem erőlködik. Bolondság megpróbálnod hinni, gondolván, hogy majd hit által az Úr vérért és testét veszed. Ez ugyanolyan bolondság, mint azt gondolni, hogy hit által van a megváltás. A megváltás nem a te hited által történt, hanem Jézus hite, azaz engedelmessége által, aki egy cselekedetével örökre megváltotta az egész teremtést, amit te hit által legfeljebb elfogadhatsz vagy elutasíthatsz. Nem a hited üdvözít, hanem a megváltás elvégzett voltának valósága, de a hited a kar, amivel ezt átveszed. Így hited üdvösséged eszközévé válik, de a hited is Isten ajándéka, aki vonz a Fiúhoz, ha megadja neked az Atya, azaz, ha az Atya a Fiúhoz vonz.

 

Ha a pap és próféta, mert papi és prófétai művelet az Úr testének és vérének vétele, szavaiban megemlékezett Jézus testéről és véréről az Úr szavai szerint, akkor ez úrvacsora, amellyel helyesen egymást tiszteletben tartva élhetünk. Amikor ezt cselekedjük az Ő emlékezetére, akkor azt cselekedjük, amit ő tett és mondott. Kimondjuk a szavakat, amit Ő kimondott: „Ez az én testem…” „ez az én vérem…”. „Ezt cselekedjétek az Én emlékezetemre”. Ezt a gyakorlatot elhagyták a gyülekezetek. Miért? Nincs rá semmi ésszerű indok. Egyszerűen úgy döntöttek, hogy nem cselekszik az „ezt cselekedjétek”-et. Egyszerűen nem teszik, amit az Úr parancsolt, hogy tegyenek. Ennek neve tékozlás.

 

A nagy ébredési prédikátor, John Wesly több száz himnuszt írt az Úr véréről az eukarisztia vagy úrvacsora szentségében. Olvastam ezeket. Kanadában bementem egy városi könyvtárba és ott akadtam rá. Mindegyik mély imádat. Ez az ember lóháton újjáélesztette Angliát, amelynek társadalma ennek következtében megváltozott és ezért nem jöttek létre gonosz forradalmak, mert Krisztus ereje elvégezte a megújítást a társadalomban, mivel az emberek belülről megváltoztak és ez kifelé így hatott.

 

És ez az ember, ha ennyi és ilyen himnuszokat volt képes írni emberi erőt meghaladó lovaglásai és prédikációi mellett, akkor nem sok egyéb dologra maradhatott ideje és helye a szellemében, elméjében. Élete középpontja, forrása és atomerőműve a vér imádata volt az Úrvacsora közösségben és minden bizonnyal naponta művelte ezt.

 

Bármerre ment, 50-150 főnyi csőcselék követte, hogy zaklassa és fenyegesse és ártson neki, de semmit nem tudtak ártani neki. Isten ereje oly dicsőségesen körülvette és ezt az erőt az Úrvacsora vagy eukarisztia véréből merítette naponta. Nincs parókiád sem, mondta neki valaki, mire ő így válaszolt: az egész ország az én parókiám. Ezt teszi az Úr testével és vérével való napi úrvacsorai közösség az emberi szellemmel és lélekkel. Hódítókká és győztesekké változtat át.

 

Krisztus dicsőséges földi ígéretei, azaz a menny a földön most, mindig a Krisztusban van. Azaz azért nem észleljük jelenleg, mivel a gyülekezet nincs a Krisztusban. A Krisztusban létnek sok magánvalóját megtalálhatjuk az Igében, amennyiben keressük. Amikor Krisztusban vagyunk, akkor mindezek együtt érvényesülnek! A Krisztusban lét vagy maradás forrása és feltétele pedig ez:

 

„Monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Ha nem eszitek az ember Fiának húsát és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek.

Aki eszi az én húsomat és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon.
Mert az én húsom bizony étel és az én vérem bizony ital.
Aki eszi az én húsomat és issza az én véremet, az én bennem lakozik és én is abban.
A miként elküldött engem amaz élő Atya, és én az Atya által élek: akként az is, a ki engem eszik, él én általam.

Ez az a kenyér, a mely a mennyből szállott alá; nem úgy, amint a ti atyáitok evék a mannát és meghalának: aki ezt a kenyeret eszi, él örökké.” (Jn. 6.53-58)

 
Nem azt mondja, hogy aki ebből a kenyérből egyszer eszik, hanem aki eszi, az benne marad. Ez az, amiről Jézus beszélt:

„Maradjatok én bennem és én is ti bennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanemha a szőlőtőkén marad; akképpen ti sem, hanemha én bennem maradtok.” (Jn. 15.4)

 

Ha te, vagy én, vagy a gyülekezet, Krisztus teste gyümölcsöt termünk, maradandó, mennyei gyümölcsöt, és kincseket gyűjtünk a mennyben, ennek forrása az Úr húsával és vérével és szellemi testével, az örökkévalóság teljes gyülekezetével való úrvacsorai közösségünk napi gyakorlása.

 

Mannát naponta kellett gyűjteni, de minden nap ettek is belőle. Hasonlóképpen az Úr húsa és vére. Ő a mennyből alászállott kenyér. Ilyenkor áttörünk az idő és a tér és a látható dolgok és a szellemi sötétségek és inikvitások és bűnök és démoni hatalmak és a titkos gonosz szövetségek antikrisztusi történelmi és kortárs rétegein és az örökkévalóságban találkozunk az üdvözülők teljes számával, mintegy előszólítva ezek megjelenését, felszabadítva egész felekezeteket az egy testre, Krisztus testére, Aki feje a saját testének, mert nem vagyunk magunkéi, áron vétettünk meg. Mert mindenek Őreá tekintenek. Csak Őbelőle származhat egység és csak Őbenne van értelme egységnek.. Minden egyéb egység ördögi.

 

Amikor Luthernek megjelent a Sátán a hálószobájában, hozzá vágta a tintatartót és ezzel csak bepiszkolta a falat. És több százezer embert mészároltak le a reformáció felbolydulásai következtében, és később beindult az üldözés és az ellenreformáció vérontása.

 

Amikor ellenben Ana Méndeznek ugyanígy megjelent a Sátán egy prófétai szellemi hadműveletük után, - ami nagyon felmérgesítette a gonoszt, - Ana Méndez nyugodt maradt. Nem dobált a Sátánhoz tárgyakat, hanem a szellemében lakozó Urat kérdezte, hogy mi tévő legyen, aki gyengéden azt az utasítást adta neki, hogy hozza elő magából az Ő vérét. És ekkor mennyei átéléséhez hasonlóan, érzékelhetően elkezdett Jézus vére megnyilvánulni Ana Méndez ereiben és egész testében, a Gonosz pedig fejvesztve elmenekült.

 

Az érzékelhetőséget ez esetben megadta neki az Úr, hogy taníthassa, és ezáltal engem és téged is tanítson. A vér eme győzelme azért volt lehetséges az ördögi jelenlét felett, mivel naponta vette az Ő testét és vérét, hogy Krisztusban maradhasson, ami számára élet-halál kérdés. De senki ne gondolja, hogy a maga számára nem az. És a tudatlanság sem ment fel. Attól, hogy ha valaki nem tud erről és nem veszi az Ő testét és vérét naponta, nem fogja megkapni Istentől az Úr teste és vére napi vételével együtt járó napi oltalmat és kegyelmeket.

 

Egy másik alkalommal besötétedett és esni kezdett egy hegycsúcs megmászása során, ahová prófétai cselekedetet mentek végezni. Nem volt remény az életben maradásra. Imádkoztak és a bennük lévő úrvacsorai vér fényt bocsátott ki testükből, ami elegendő volt ahhoz, hogy lássák az előttük lévő sziklafalat. Nemcsak Isten igéje lámpás előttünk, hanem az Úr Jézus vére is. A vér hordozza Krisztus világosságát is.

 

„Naponkénti, mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!” –imádkozzuk, de sokan nem cselekedjük. Micsoda örökség és micsoda vakság és micsoda veszteség és mekkora tékozlás! Jézus mondja: „Aki velem nincsen, ellenem van; és a ki velem nem gyűjt, tékozol.” (Mt. 12.30) Tékozló fiúvá lett-e Krisztus gyülekezete egy olyan korban, amikor a fundamentalista tanítás, mint valami rákfene átjárja az egész testet, tagadván az áldozatot, mint olyat, katolikus vallásos dolognak tartva azt, és ezzel egyetlen vágással ivartalanítja magát, hogy soha Istennek gyümölcsöt ne teremjen?

 

Mi módon járulhatunk Isten elé ajándék és áldozat nélkül? Ha olyan életre rendezkedünk be, amelyben soha nem viszünk Istennek ajándékot, akkor nem is hozunk érte semmi áldozatot, miképp engedelmeskedhetünk akkor Neki, hiszen minden engedelmesség valaminek a feláldozásával jár, ugyanis valami helyett tesszük azt? Ha pedig nem engedelmeskedünk, akkor kivettetünk a külső sötétségre, mert az engedelmes szolga részesül a fiak örökségében, az engedetlen fiú ellenben kivettetik, szól a példázat.

 

És ha nem akarjuk igénybe venni a mindennapi kenyeret, amit az atya ad a mennyből, hogy aki azt naponta eszi, éljen általa, milyen üzenetet adunk ezzel örökkévaló Atyánknak? Azt, hogy: „Nem érdekelsz. Csak eszköz vagy nekem, hogy halálom után nehogy egy ennél rosszabb helyre kerüljek.” Ennek a gondolkodásmódnak és hozzáállásnak azonban, és annak az evangéliumnak, ami ezt sorozat gyártja, semmi köze a királyság evangéliumához, ami hirdettetni fog az egész földön, és aztán a vég.

 
Az ősgyülekezet cselekedetei merőben eltértek a mai gyülekezet cselekedeteitől. Róluk ugyanis így számol be Lukács:
 
„Mindnyájan pedig, akik hivének, együtt valának, és mindenük köz vala;

És jószágukat és marháikat eladogaták, és szétosztogaták azokat mindenkinek, amint kinek-kinek szüksége vala.” (Ap. csel 2.44-45)

Mert szűkölködő sem vala ő közöttük senki; mert valakik földek vagy házak birtokosai voltak, eladván, elhozák az eladottak árát,
És letevék az apostolok lábainál: aztán elosztatott az egyesek közt, a mint kinek-kinek szüksége vala.” (Ap. csel. 4.34-35)
 

Folytatván a leírást, Barnabásról is említést tesz Lukács, arról, aki Pál apostolt maga mellé vette. Ez volt szolgálatának a kezdete:

 

„József is, ki az apostoloktól Barnabásnak neveztetett el (a mi megmagyarázva annyi, mint Vígasztalás Fia), Lévita, származása szerint ciprusi.

Mivelhogy néki mezeje vala, eladván, a pénzt elhozá, és az apostolok lábainál letevé.” (36-37. v.)

Néhány napja érvénybe lépett a Liszaboni paktum, miszerint az Uniós határok megszűntek. A pápa spanyol országban a szabadkőműves palotában mondott ez évben misét, és a globalizációt sürgette és az ENSZ-nek nagyobb politikai hatalmat. Az illuminátus és a szabadkőművesség nem csak a világot, hanem az intézményes és leendő ökumenikus egyházat is szolgájává akarja tenni. Csillében egy magyar származású szabadkőműves Jezsuita pap, Vatikán állam csillei nagykövete, élete céljának tűzte ki a szabadkőművesség elterjesztését az egyházban.

 

Egy ilyen korban egyik napról a másikra rákényszerülhetsz egy választásra, miszerint vagy felveszed az azonosító chipet amellyel minden társadalmi tranzakciódat végezned kell, vagy nem veszed fel azt és nem tudsz adni, venni, adózni, nem lesz TB-d, nem dolgozhatsz, nem járathatod a gyermekedet iskolába, stb.

Egy ilyen helyzetben a független keresztény gazdasági-, lakó- és életközösségek létrehozása logikailag a túlélésre és a követendő példa felállítására szolgáló járható út, mivel az ilyen jellegű közösség életképes és lehet saját gazdasága, pénzforgalma, iskolája, stb…

 

Mégis, ha erről valaki említést tesz, az első amit kap válaszként, az valamilyen gyilkos szektára emlékezés. Túl radikálisnak tűnik. Talán radikálisabb, mint rabszolgává és adófizetővé tenni az egész földet, vagy megszüntetni az országokat és totális kontrol alá vonni az egész emberiséget? Még az ördögnek is szélesebb a látóköre és apostolibb a hite, mint esetenként a mai gyülekezetnek!

 

Az Úr ezt meg is állapította, miszerint e világ fiai sokszor okosabbak, azaz értelmesebbek a világban való forgolódásukban, mint a világosság fiai, és ezt nem dicséretnek szánta, hanem azért mondta, hogy ezen akarjunk változtatni. Ezért int: legyetek okosak, mint a kígyó. De nem látják, amíg rájuk nem zúdul, mert úgy tetszenek sokaknak a Fenevad és rendszere történelmi megjelenésének apokaliptikus hírmozaikjai, mintha mesét hallanának, miképp Lót vejeinek tetszett az apokaliptikus hír, nem hallgattak a prófétai intésre és mind elvesztek. Az elmék el vannak homályosítva, mert nincs napi közösségük Jézus vérével az úrvacsorai közösségben.

 

Évekkel ezelőtt kivált egy ifjúsági csoport egy gyülekezetből és első evangelizációjukat tartották. Megjelent néhány nem karizmatikus testvér, akik együtt lakoztak. Úgy kidobták őket, mint a macskát szokás, amikor odapiszkít a lakásba. A keresztény életközösség puszta gondolata ördögi haragot váltott ki az épp függetlenedett lelkes testvértekből. Egy bölcs amerikai pásztor, akivel úgy esett, hogy meglátogattam az összejövetelt és ő szolgált is, óvatosan megemlítette, hogy az együtt lakozás egy magasabb rendű megélése a hitnek. A legmesszebbmenőkig egyetértek.

 

De honnan nyerte a világosságot az ősgyülekezet erre a közösségre, az Úr földi testének ilyen kegyes megkülönböztetésére? A választ Lukácsnál találjuk:

 

„És foglalatosok valának az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben.” (Ap. csel. 2.42)

 

„És minden nap egyakarattal kitartva a templomban, és megtörve házanként a kenyeret, részesednek vala eledelben örömmel és tiszta szívvel” (46. v)

 

A napi úrvacsorai közösségről számol be Lukács. Ez volt az ősegyház erejének és szentségének és gazdasági és lakó és életközösségre való hajlandóságának a titka. Mondhatod, igen, a zsidó ősgyülekezet így élte meg a hitét, de mi a helyzet a pogányságból lett hívőkkel? A kor történetírói beszámolnak róla, hogy a keresztények naponta összegyülekeztek a települések határában munka után és imádták Istent és Jézus Krisztust, akiről azt tartották, hogy feltámadt a halálból.

 

A települések hívői településenként összejöttek egy helyre minden áldott nap reggel és este, és bizonyos, hogy naponta vettek úrvacsorát, mivel ez a gyakorlat a katolikus egyházban mind máig megmaradt. A modern gyülekezetekből azonban - nagy gyalázat, - az ördög és a hívek elillantatták az áldozatot és a vért, mint a kámfort. Hogyan engedheted ezt meg neki? Kezdj el úrvacsorát venni naponta egyedül és családoddal otthonodban, környezetedben vagy munkahelyeden. Ne várd meg, hogy pásztorod havi vagy két hetenkénti úrvacsora-sebességre gyorsítson. Ez rajtad nem fog segíteni, és rajta sem.

 

Neked kell engedelmeskedned. Nem az az elhívásod, hogy pásztorodat próbáld rángatni erre vagy arra, hanem az, hogy ha te megismerted a Jó Pásztortól az igazságot, akkor cselekedj a szerint. Ez az első lépés. Akkor majd sokan követni fognak, és létrejön Krisztus valódi teste, melynek tagjai Őbenne lakoznak. Ebből fakad majd a VILÁGOSSÁG ÉS A GONDOLKODÁSMÓD MEGVÁLTOZÁSA A GAZDASÁGI ÉS LAKÓ ÉS ÉLETKÖZÖSSÉGEK FELÉ. Isten Igéje királyokká és papokká tette övéit, így lettünk királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép.

 

De ha úgy gondolod, hogy nem vagy felhatalmazva erre, akkor önazonosságválságban szenvedsz. Nincsen melkisédek rendje szerinti papi tudatod, nincs Krisztustudatod, márpedig ez az Ige tanítása, hogy pap vagy te mindörökké, Melkisédek rendje szerint, a Főpap, Jézus Krisztus gondozásában, aki a te fejed, azaz szellemi tested része. Amikor az Úrvacsorával élsz a családban vagy a testvérek közösségében, papi és prófétai hivatalt töltesz be. Szükségtelen odarendelned egy túlhajszolt lelkészt vagy pásztort a város másik végéből.

Te vagy a pap és a próféta, amikor a Krisztus testével és vérével való közösséggel élsz. Ábelhez és Énokhoz hasonlóan Ábrahám is csak egy egyszerű ember volt, nem volt pap, mégis állatáldozatot mutatott be, szövetséget kötött Istennel és kenyeret tört és bort ivott Melkisédekkel. Te is megteheted, hiszen atyád.

Ha hiheted, akkor belépsz ígérteted földjére. Ezzel bizonyítod, hogy elhitted és hiszed, hogy Isten igaz. Ne légy hitetlen, hanem légy hívő. Na és ha nőtestvér vagy? A Krisztusban, szellemi dolgokban nincs ilyen megkülönböztetés. Az ókori görög törzseket néhány lekábítózott transzba esett elhurcolt serdülő lány, mint orákulum tartotta hatalma alatt. A leghíresebbek szobrai és nevei megtalálhatók a firenzei római katolikus Bazilikában. A rajtuk keresztül működő démoni szellemek uralták a népeket.

Ha ők, akiket külső alapján kiválogattak perverz pogány papok erre a szolgálatra, akkor te, Isten asszonya, akit maga az Úr hív, nem vagy hajlandó Isten hatalmával élni hamis alázatból? Kinek hittél? Ki tölti akkor be az így keletkezett űrt? Egy perverz serdülő orákulum. Mondom neked, már töltik is, amíg te alszol.

Kellj fel és töltsd be papi és prófétai hívásodat, mert Isten keresi azokat, akik hajlandóak azt mondani: „Ímhol vagyok, elegem van az ördög munkáiból mindenütt, nem szenvedem tovább, hanem íme felkelek a te erőddel, és a te hiteddel, használom amim van, és papként és papnőként, prófétaként és prófétanőként betöltöm melkisédeki papi hivatalomat az isteni elhívás nyomán, amit mindenekre kiterjesztettél. Én azonban most ezt át is veszem Tőled Jézus. Naponta eszem és iszom a te testedet és a te véredet és ezáltal örömet szerzek neked, eléd járulok, de nem üres kézzel, és ezáltal benned lakozom, és naponta benned is maradok.”

 

De Isten nem kényszerít. Ebben nem. Ő fel akarja ébreszteni az értelmet és a szerelmet benned. Mert benned van, csak szunnyadó állapotban, és elnyomott vágyad nem ismeri szerelmesét. Mélyen benned van ez a vágy. Jóllehet olyan mély és olyannyira és oly sokszor el lett nyomva. De Jézus fel akarja ébreszteni benned. Nézz Jézusra! Látod Őt? Akarod Őt? Nem kényszerít. Most még. Most nem a szerelem nyelvén fogok írni, nem rólad írok, hanem a szerelmében elutasított és megcsalt vőlegény féltékeny haragjáról:

 

Eljön az idő, amikor azok, akik nem hajlandók önként élni a kegyelem eszközeivel, leleplezvén ezzel szívük hidegségét, nem fognak bírni megállni a megpróbáltatás idején, ami Jézus szavaival eljön az egész földkerekségre. És ha nem leszel teljesen kegyelembe ágyazva és Krisztusban, nem fogsz tudni megmaradni, hanem el fogsz veszni az elveszőkkel. Vagy a földből feljövő Fenevad fal fel, vagy Isten haragja fog megemészteni, amikor elegyítetlenül öntetik majd ki a föld lakóira.

 

A békesség Istene pedig, aki kihozta a halálból a juhoknak nagy pásztorát, örök szövetség vére által, a mi Urunkat Jézust” (Zsidó 13. 20-22)

 

Mit mond itt az Írás? A szövetség vére által működik a feltámadás ereje. Ugyanaz az erő, amely feltámasztotta az Úr testét immár örök dicsőségre, munkál bennünk és általunk, de csak mintegy a szövetség vére által. Azért szükséges naponta venni ezt a vért az úrvacsorai közösségben, mert ez lesz az Úrral való közösségünknek, a bennünk megnyilvánuló isteni egészségnek és életnek, a feltámadás erejének, a bűnös természetünkön, a bűnön, a betegségeken, fertőzéseken, mérgezéseken, mérges sugárzásokon és a sötétség hatalmain való győzelmünknek, naponta működő atomreaktora mibennünk.

 

Az Úr vérének napi vételéből fakad fel életünkben minden élet és ebből fakad az ellátás terén is minden isteni oltalom. És ebből fejlődik ki az Úr szolgálata és az öröm és a szentség és a közösség és a teljesség. Mert tudatosan abban gyakoroljuk magunkat, hogy Istenfélelemre jussunk.

 
Szirtes Péter


Új Tömlő hírlevelek
www.ujtomlo.injesus.com
ujtomlo@invitel.hu

 

Hol vannak a próféták? (1-4.)
Dr. V. Ezekiah Francis
Jun 2, 2009

 
Hol vannak a próféták? (1-4.)
 
Írta: Dr. V. Ezekiah Francis:
Németből fordította: Szabó Levente Gábor (2005.)
 
Előszó
 
Az utolsó időkben élünk, amelyben Isten elhívja hatalmas prófétáit. Ma sem szűkölködünk prófétákban, de az egyház még nem ismerte fel őket. E könyv segítségével tanulmányozzuk a próféta hivataláról szóló alapvető igazságokat, ahogy azt elénk tárja a Biblia.
            Harminc éve gondolkozom ezekről az igazságokról, prédikálom és alkalmazom ezeket. Nem könnyű dolog egy könyvben összehordani mindazt, amit nekem Isten az ő prófétáiról kijelentett. Az a vágyam és terhem, hogy több tanulmány íródjék erről a témáról. Most azonban az alapvető igazságokat fogom továbbadni a próféták hivataláról. Különböző szerzők a próféták különböző arculatáról rajzoltak meg különböző képet. Az én törékvesem azonban az, hogy egy átfogó képet adjak tovább róluk.
            Az apostolok és a próféták kiemelkedő helyet fognak elfoglalni az utolsó napok egyházában. Ők azok, akik megvetették az első gyülekezet alapjait (Ef 2,20), és nekik van meg az előjoguk arra, hogy az utolsó idők egyházát elvezessék a teljességre. Ezért mindaz a gyülekezet és egyház, amely híjával van az apostolok és próféták tisztének ismeretével, nem fogja elérni a teljes érettséget.
 
Több bibliakutató azt állítja, hogy az apostolok és próféták hivatala és szolgálata befejeződött az ősegyház idején. Ez azonban ellentmond a bibliai igazságnak. „Mert Ő adott némelyeket apostoloknak, másokat prófétáknak, másokat evangélistáknak, másokat pásztoroknak és tanítóknak, a szentek felkészítésére a szolgálathoz, a Krisztus teste építésére” (Ef 4,1-12).
Ez az ötszörös szolgálat egészen addig kitart, „amíg el nem érjük a hit egységét és Isten Fiának ismeretét, a teljes férfiúságot, a Krisztus teljességével ékes kort” (Ef 4,13). Azt állítani, hogy az apostolok és próféták szolgálata befejeződött az első gyülekezettel, nem más, mint az igazság közvetlenül a Sátántól adott karikatúrája. Számomra nagyon fájdalmas, hogy akár jó keresztények is áldozatául esnek ennek a hamis tanításnak.
            Sokan a prófétáknak csak egy szeletét látják még azok között is, akik elfogadják napjainkban a próféták szolgálatát. Például egy Illés vagy egy Keresztelő János személyét látják gondolataikban, és azt hiszik, hogy minden próféta nyers és goromba. A biblia azonban a próféták különböző arcát mutatja be.
A „Térjetek meg”! nem az egyedüli prófétai megnyilvánulás. „Örüljetek és örvendezzetek”, „ujjongjatok az Úrnak, legyetek vidámak és ujjongjatok és játsszatok” (Zsolt 98,4) szintén prófétai megnyilvánulás. Természetesen a próféták kötelessége az, hogy megtanítsák a gyülekezetet az Úr félelmére. De a gyülekezet erősítése és vigasztalása is az ő kötelességük ezekkel a szavakkal; „ne félj, te kicsiny nyáj”! (Luk 12,32). Voltak próféták, akik elvegyültek a nép között, és egészen szerényen éltek. Más próféták királyokkal és fejedelmekkel laktak egy palotában. Aki nyitott értelemmel olvassa a bibliát, soha nem ragadhat ki belőle egy szempontot kíméletlenül elhagyva a többit.
 
            Még fájdalmasabb az, hogy Isten sok szolgája többet beszél a hamis prófétákról, mint az igaz prófétákról. Ezzel a Sátánt dicsőítik Isten helyett. Ma is vannak Isten seregének igaz prófétái. Szívemet azonban fájdalommal tölte el az, amikor némelyek azt mondják, manapság alig lehet találni csak egy igaz prófétát is. Az ilyen negatív tanítások megszomorítják Isten szívét. Soha ne akarjuk korlátozni Istent, aki még Illés idejében is hagyott 7000 maradékot Izraelben, „minden térdet, amely nem hajolt meg a Baál előtt” (1Kir 19,18).
 
            Három célom van ezzel a könyvvel. Először is, a prófétai elhívás megerősítése. Van sok próféta, aki nem ismeri elhívását. Egészséges tanításra van szükségük, hogy elhívásukat felismerjék, s abban növekedjenek. A második az, hogy segítsek a gyülekezetnek az igazi próféták felismerésében, hogy áldást kapjanak az ilyen szolgálatokból. A harmadik pedig az egyház imára való felszólítása. A gyülekezetnek hordoznia kell a terhet, hogy imádkozzanak az ilyen szolgálatokért, hogy Isten előhozhassa hatalmas prófétáit.
 
Ezekben az utolsó napokban törekedjünk arra, hogy többet tapasztaljunk meg a próféták szolgálatáról, amely annyira ott van Isten szívén. Arra kérlek, hogy olvassátok ezt a könyvet nyitott értelemmel és odaszánással. Törekedjetek a prófétai szolgálatra, és kapjátok meg a belőle származó áldásokat. Áldjon meg az Isten gazdagon minden olvasót, hogy növekedjen, és ezerszeresen megsokszorozódjon.
 
1-Prófétai hullám
 
            Hatalmas szélként fúj mindenütt az Úrnak Szelleme. Amikor Isten Szelleme megmozdul, minden alkalommal megjelenik a prófétai hullám. Ilyen prófétai hullám van éppen most is köztünk. Sokat veszítünk, ha nem ismerjük ezt a mozdulást.
 
Ádám
 
            A biblia minden szentje prófétai ember volt. Az első ember, Ádám is egy próféta volt. Ő adott nevet minden állatnak, az ég madarainak és a mező állatainak (1Móz 2,20). A prófétai kenet tette őt képessé arra, hogy nevet adjon a madaraknak és az állatoknak. Világos látása volt a belőle formálódott asszonyról, jóllehet mély álomban volt. Úgy élvezte az Istennel való szoros kapcsolatot, mint minden próféta. Ha a bűn nem jött volna be a világba, minden ember próféta lenne.
 
Ábel
 
            Ábelen is ott volt a prófétai kenet. Ezért tudott áldozatot bemutatni a nyáj zsengéjéből és kövérjéből. Ez a prófétai áldozat előképszerű utalás Jézus vérére (1Móz 4,4).
 
Énók
 
            Az Ádámtól számított hetedik, Énók is próféta volt. Előre megmondta Jézus második eljövetelét. Micsoda előrelátás (Júdás 14.15)!
            Ábrahám, Izsák, Jákób és József mindnyájan próféták voltak. Hallották Isten hangját, és látomásokat láttak. Istennel jártak és beleláttak a jövőjükbe. Prófétáltak gyermekeiknek és a jövendő nemzedékeknek. Ugyanaz a kenet van most rajtunk, amely a patriarkákon is nyugodott. Ez ihlet bennünket arra, hogy prófétáljunk utódainkról. Mindenki örökölni fogja ezt a kenetet, aki szoros közösségben jár Istennel.
 
Mózes
 
            Éppen így próféta volt az izraelitákat vezető Mózes. A biblia számos oldalát tölti be az Istentől kapott kijelentése. Isten szemtől szembe beszélt vele. Álljon itt az Isten róla szóló bizonyságtétele: „És azt mondta: hallgassatok csak szavamra! Ha valaki az Úr prófétája köztetek, azzal látomásban tudatom a dolgokat, vagy álomban szólok hozzá. Nem így van a helyzet szolgámmal, Mózessel. Ő hű az egész házamon; vele nyíltan beszélek és nem talányokban…” mondta Isten (4Móz 12,6-8). Mózes olyan valaki volt, akiben megtalálható egy próféta minden jellemző vonása. Bizonyosak lehetünk abban, hogy több időt töltött Istennel, mint az emberekkel.
            Hozzá hasonlóan Józsuén is ott volt a prófétai kenet. Ő is hallgatott Isten hangjára és bevezette Isten népét Kánaánba, az Ígéret földjére.
 
Bírák
 
            A bírák idején is megjelent több próféta. Valahányszor az Úr Igéje ritka volt vagy nem volt kijelentés, az emberek elfordultak Istentől. De amikor a próféták megjelentek, az olyan volt, mint amikor felragyogott a hajnalcsillag. Megtértek és újra megszilárdultak. Amikor az emberek elfordultak Istentől és útjaitól, a prófétai szó elnémult (1Sám 3,1). Isten azonban a maga irgalmasságában küldött prófétákat követeiként a népéhez. Amikor hallgattak a próféták szavaira, oltalmat találtak. Amikor azonban kigúnyolták a prófétákat, megvetették szavukat, és Isten követeiből csúfot űztek, elszabadult ellenük az Úr haragja, és nem volt többé gyógyulás. Többé-kevésbé ez az Ószövetség összefoglalása (2Krón 36,14-16).
 
Sámuel
 
            Sámuel hatalmas prófétaként állt fel. Prófétai mozgalom indult el a napjaiban. „De minden prófétai is, Sámueltől kezdve sorban, akik szóltak, ezeket a napokat hirdették meg”. Ahogy Péter jól is mondta, „mi vagyunk a próféták fiai” (ApCsel 3,24.25). Mit mondhatok ennél többet? Sámuel, Illés, Elizeus, Ézsaiás, Jeremiás, Ezékiel, Dániel, Hóseás, Jóel és minden ilyen hatalmas próféta nagy dolgokat tettek az Úrért. Se időnk, se helyünk nincsen arra, hogy mindent részletesen megvizsgáljunk. Legyen elég annyit mondanunk, hogy az egész Ószövetség tele van hatalmas tetteikkel.
 
Jézus, a nagy próféta
 
            Az valóban sötét korszaknak számított, amikor ritka volt az Úr szava. Mintegy négyszáz évig nem lehetett hallani Isten szavát. Az emberek sötétségben és a halál árnyékában éltek. Értük ’támadt fel a prófétai világosság’ (Máté 4,16). Keresztelő János úgy érkezett meg, mint e csillag előfutára és Isten prófétája. Szolgálata utat készített Krisztus első eljövetelének. Jézus Krisztus nagy prófétaként is jött népe közé (Luk 7,16). Próféta volt, hatalmas tettekben és szavakban Isten és az egész nép előtt (Luk 24,19). Még a samáriai asszony is elismerte őt prófétának (Ján 4,19). Jézus meghalt, eltemették, feltámadt a halálból és felment a mennybe. Onnan dobta rá prófétai köntösét az újszövetségi gyülekezetre, és különösképpen is a prófétáira.
            Prófétai kenet árnyékolta be az apostolokat, akik az újszövetséget írták. A ma kezünkben tartott biblia annak az eredménye, amit Isten szent emberei szóltak, amikor a Szent Szellem vezette őket (2Pét 1,20-21).
            Ha nem lett volna prófétai szolgálat, most nem lenne Biblia a kezünkben. Rövidre fogva a Biblia egy prófétai könyv. A Biblia minden levele prófétai levél. A Biblia minden szentje próféta volt. Ez a prófétai mozgalom meg fogja ragadni a pillanatot és Jézus Krisztus második eljövetele előtt nagy erőre fog kapni.
 
A prófétálás szelleme
 
            Ez a prófétai hullám négy szintre osztható. Az első szint a prófétálás szelleme. Isten minden gyermek megtapasztalhatja és élvezheti a prófétálásnak ezt a szellemét. Bizonyos mértékben mindenkit a prófétálásnak ez a szelleme mozgat, aki bizonyságot tesz az Úr Jézusról. „Mert a Jézus bizonyságtétele a prófétaság szelleme” (Jel 19,10). Minden hívő prófétált a csecsemőkkel teli korinthusi gyülekezetben (1Kor 14,24.31). Valahányszor Isten gyermekei szellemben és igazságban imádják az Istent, nagyon erősen felszabadul ez a kenet.
            A Mózesen lévő prófétálás szelleme rászállt a 70 vénre. Amikor a Szellem megnyugodott rajtuk, prófétáltak (4Móz 11,25).
            Az elveszett szamarak keresésére indult Saul, és Dávid megfogására kiküldött katonák is prófétáltak, amikor rájuk szállt Isten Szelleme (1Sám 10,10; 19,19-24). Amikor Isten Szelleme megnyugodott Zakariáson, Erzsébeten és Márián, ők is prófétáltak.
            Nagyon nyilvánvaló, hogy szemináriumaink során azok a résztvevők is prófétáltak, akik először kapták meg a kenetet. De ez nem történik meg velük folyamatosan. Könnyebb prófétálni egy olyan szemináriumon, ahol erősebb a kenet intenzitása.
 
A prófétálás ajándéka
 
            Amikor egy hívő az első szinten hűséges, rábízzák a prófétálás ajándékát. A prófétálás ajándéka a második szint a prófétai hullámban. Erre utal Pál, amikor a Szent Szellem ajándékairól beszél: „némelyeknek prófétálás” (1Kor 12,10). Nagyon jól meg is magyarázza, amikor azt mondja: „Különböző kegyelmi ajándékaink vannak a nékünk adott kegyelem szerint, tehát használjuk ezeket; ha a prófétálás, a hitnek megfelelően tegyük” (Róma 12,6). Ezt az ajándékot akkor kapjuk, ha eltökélten és vágyakozva keressük (1 Kor 14,1.5). A cézáreai Fülöp evangélista négy lányának megvolt a prófétálás ajándéka. Ahogy a többször igénybe vett testrész megerősödik, úgy növekszik ez az ajándék is a többet prófétálókban. Növekszik a prófétai kenetünk is, ahogy növekedik a hitünk.
            Manapság is vannak ilyen áldott hívők a gyülekezeteinkben. Nagy áldás lenne számunkra, ha elismernénk őket és használnánk a szolgálatukat.
 
A próféta tiszte
 
            A harmadik szint maga a prófétai szolgálat. Mindenki prófétálhat, de nem mindenki válhat prófétává. Ez Isten sajátos elhívása, olykor még az anyaméhben történő megformálás előtt. Senki nem válhat ember által prófétává. Ez az, amit az Úr mondott Jeremiásnak: „mielőtt az anyaméhben megformáltalak, már ismertelek, és mielőtt az anyaméhből kijöttél, megszenteltelek; prófétának rendeltelek a népek számára” (Jer 1,5). Igen, a próféták nem úgy jelennek meg, mint derült égből a villámcsapás. A prófétákat elrendelik, akár az anyaméhben való megformáltatás előtt. Egy próféta elhívása nem mindenkié. Erre gondolt Pál, amikor azt kérdezte: „Avagy mindnyájan apostolok? Mindnyájan próféták? Mindnyájan tanítók? Mindenkinél ott vannak a csodatévő erők”? (lKor 12,29) Mindnyájan taníthatnak, de nem mindnyájan tanítók. A prófécia a Szent Szellem ajándéka. Mindenki prófétálhat, aki beteljesedett Szentlélekkel. Isten azonban ajándékként adja a prófétákat a gyülekezetnek. Ők Isten szócsövei.
 
            Isten akár még születésük előtt elrendeli és elkülöníti a prófétákat, akik megkapják az elhívást erre a hatalmas szolgálatra. Isten odaállítja őket a nemzetek elé, és arra készteti a népeket, hogy elismerjék őket. Az Úr a prófétáival van, és nem engedi, hogy egyetlen szavuk is a földre hulljon (1Sám 3,19). „És egész Izráel, Dántól Beérsebáig elismerte, hogy Sámuel az Úr prófétájának rendeltetett. És az Úr kezdett megjelenni Silóban; mert az Úr kijelentette magát Sámuelnek Silóban az Úr szava által” (1Sám 3,20-21). Isten ma is odaállítja az emberek elé a prófétáit, ahogy Ábrahámtól kezdve sokakkal megtette (1Móz 20,7).
            Az ősegyház elismerte a prófétákat, és prófétáknak nevezte őket (ApCsel 1,27; 15,32; 21,10). Az evangélistát evangélistának mondjuk, a pásztort pedig pásztornak. A prófétát prófétának nevezni nem mond ellene a biblia mintájának. Az azonban fontos, hogy ne legyünk szerelmesek a címbe. Ezzel szemben ismerjük el az elhívás nagyságát és az ehhez kapcsolódó felelősséget. „Járjatok elhívásotokhoz méltóan, amelyre el vagytok hívva” (Ef 4,1). Ebben a könyvben a prófétákról és a prófétáknak szólok, akik ilyen elhívást kaptak Istentől.
 
A biztos prófécia
 
            A prófétálás szelleme, a prófétálás ajándéka, a próféta tiszte mind a biblia tekintélyére támaszkodik. Láttuk, hogy a biblia prófétai könyv. Péter azt mondja: „igen biztos nálunk a prófétai szó…” (2Pét 1,19). Éjjel és nappal, állandóan Isten Igéjéről kell elmélkednie annak, aki mindig úszni akar a prófétai hullámban. Ez a prófétai kenet tetőfoka.
            Szeretteim, keressétek a prófétálás szellemét, különösen pedig azt, hogy prófétáljatok (1Kor 14,1). Ha isten prófétának hív el téged, akkor légy kész arra, hogy ezért kiöntsed az életedet. Pontosan ügyelj a biztos prófétai szóra.
 
Kik a próféták?
 
2-Látók
 
            Nagyon fontos megtudnunk azt, hogy ki a próféta. A biblia nagyon határozott az Ószövetségben a prófétákkal kapcsolatban. Az Ószövetség több héber szót is használ arra, hogy leírja a prófétákat: ’chazah’, ’chozeh’, ’massah’, ’naba’ és ’nataf’. Az Újszövetség a görög ’propheteia’ szót