Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Rick Joyner: a tökéletes egyház

2016.05.23

 RICK JOYNER: A TÖKÉLETES EGYHÁZ    
 

Jack Deere tavaly egyszer azt kérdezte tőlem, mit gondolok, hogyan fog kinézni a tökéletes egyház. Volt rá néhány kész válaszom, de kérdése továbbra is intenzíven foglalkoztatott. Úgy gondolom, jó dolog, ha mindannyian, akik részt veszünk az egyház építésében, törekszünk kialakítani erről egy látást, és munkálkodunk annak megvalósításán. Természetesen biztosnak kell lennünk abban, hogy a látásunk egyúttal az Úr látása is az Ő egyházáról. Jack kérdése arra késztetett, hogy ismét tudakozódjam az Úrnál, mi az Ő látása a "tökéletes egyházról". Az Ő látása erre bizonyára már az idők kezdete óta megvan, és munkálja is bennünk a megvalósulását. Azonban ha az Úr "bölcs építőmesterei" akarunk lenni, az Ő terveit kell látnunk - s nem csupán saját idealisztikus elképzeléseinket kell követnünk. Mivel az 1Kor13,9 azt állítja, hogy
"rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás"
tudom, hogy nem vagyok a teljes kép birtokában, viszont a képnek azt a részletét, amelynek birtokában vagyok, szeretném megosztani veletek.
A mag jelentése
Az Úr kibontakozó céljainak megértéséhez alapvető jelentőségű, hogy a magban lévő hatalmat megértsük. Mint ahogy egy makk genetikai kódjában a teljes, kifejlett tölgyfa van már betárolva, úgy az egyház magjában is benne foglaltatik annak a kifejlett egyháznak a szellemi genetikus kódja, amely Krisztus menyasszonya lesz. A mag az első évszázad egyháza volt. Szellemi genetikus kódjában már mindazt tartalmazta, amivé kifejlett korára az egyház válni fog. Mikor az Úr valamit épít, azt jól végzi el, tehát biztosak lehetünk abban, hogy az egyház alapjai rendben letétettek.Azonban arra is felhívták a figyelmemet, hogy amiképpen a makk sem úgy néz ki, mint egy kifejlett tölgyfa, úgy e korszak végének kifejlett egyháza sem igazán fog a magjához hasonlítani. Az Úr nem az első század egyházát akarja újra felépíteni, hanem a XXI. század egyházát akarja létrehozni. A kettő annyira fog hasonlítani, és annyira lesz egymástól különböző, mint amennyire a makk eltér a tölgyfától, amivé válik. Mindenesetre a XXI. század egyházának szellemi mintája megtalálható az Apostolok cselekedeteiben - az első század egyházának történetében.
Az egyház egy szekta volt
Ezt a fejezetcímet nem sokkolásként írom, hanem mert igaz. A "szekta" szót a történelemben elsőként az első század keresztényeire használták. Abban az időben e mögött nem lealacsonyító szándék állt, hanem azért hívták őket így, mert a 'szekta' [angolul cult = kultusz] a 'kultúra' szóból származott. A keresztények olyan jelentős mértékben különböztek bármely más embercsoporttól, hogy őket a nemzetek között teljesen más kultúrához tartozónak érzékelték. Ők tehát tökéletesen különböztek. És mi vajon különbözünk? Ma a 'szekta' szónak természetesen más a jelentése, és nem szeretjük, ha ezt miránk alkalmazzák. Mindenesetre a keresztényeknek feltűnő mértékben kellene minden más embertől különbözniük. Minden más csoporthoz képest jobban megkülönböztethető közösségnek kellene lennünk. Az 1Pét 2,9-10 ugyanis ezt írja:
"Ti pedig választott nemzetség [az angolban: választott faj], királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az Ő csodálatos világosságára hívott el titeket, Akik hajdan nem nép voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik nem kegyelmezettek voltatok, most pedig kegyelmezettek vagytok."
Itt az Írás a keresztényeket "választott faj"-nak nevezi. Gondoltál-e már úgy önmagadra, hogy megtérésed óta egy új faj tagja lettél? Ha magunkra elsődlegesen nem mint keresztényre gondolunk, hanem még mindig mint elsődlegesen kaukázusira, afroamerikaira vagy spanyolra, akkor ezzel csak azt áruljuk el, hogy azonosságtudatunk még mindig saját emberi természetünkhöz kötődik, nem pedig ahhoz a realitáshoz, amivé újjászületésünk által válnunk kellene. Azonosulhatunk saját faji-nemzeti hátterünkkel is - ez önmagában nem probléma -, azonban más nemzetek keresztényeivel sokkal több közös vonásunk kell hogy legyen, mint amennyi közös vonásunk van valakivel csupán amiatt, mert ő is tagja a mi természetes faji-nemzeti közösségünknek. Mikor újonnan születünk, a szó szoros értelmében egy új és egyedülálló faj örök tagjává válunk a földön.
Keresztényként arra vagyunk elhívva, hogy oly mértékben legyünk másoktól különbözők, illetve megkülönböztethetők, mint amennyire egy faj megkülönböztethető. Azonban nem valamely testi tulajdonságunk alapján kell megkülönböztethetőknek lennünk, hanem személyiségünk ereje és a rajtunk átfolyó isteni élet miatt. Személyiségünk tartalmának olyannyira különbözőnek és keresztényinek kell lennie, hogy mint kereszténynek szembeötlő módon kell kitűnnünk. Amint a 2Kor 5,16-17 figyelmeztet bennünket:
"Azért mi ezentúl senkit sem ismerünk test szerint; sőt ha ismertük is Krisztust test szerint, de már többé nem ismerjük. Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden."
Amikor újonnan születünk, mindennek változnia kellene velünk kapcsolatban - különösen annak, ahogyan másokról és önmagunkról gondolkodunk. Személyazonosságunk vajon továbbra is abban az "óemberben" található-e, akik voltunk, vagy pedig az "új teremtésben", akik jelenleg vagyunk. Ez kulcskérdés, amely meghatározhatja, hogy milyen mértékben töltjük majd be küldetésünket Krisztusban, ugyanis alapvetően ez határozza meg azt, hogyan viszonyulunk e világhoz és abban lévő küldetésünkhöz. Úgy látom a tökéletes egyház egy lényegi sajátossága, hogy olyan emberekből áll, akik minden más csoportosulásból kitűnnek, mert Krisztus személyiségét jelenítik meg önmagukon keresztül. A legnagyobb dolog, amit az emberek rólunk valaha is mondhatnak, valószínűleg az, amit Péterről és Jánosról a Csel 4,13-ban mondtak:
"Mikor pedig látták Péternek és Jánosnak a szólásban való bátorságát, és megértették, hogy írástudatlan és közönséges emberek, csodálkoztak; meg is ismerték őket, hogy a Jézussal voltak."
Amikor az emberek olyannak kezdenek bennünket felismerni, mint akik Jézussal voltak, a tökéletes egyház felé vezető úton haladunk. Az Úr egy-egy gyülekezet minőségét nem a vasárnap délelőtti összejövetelek színvonalán méri le, hanem azon, amilyenek a gyülekezeti tagok hétfő délelőtt.
Királyi papság
Az 1Pét 2,9-ben megfogalmazott énazonosságunk második jellemzője a királyi papság. A reformáció egyik reflektorfénybe állított nagy igazsága szerint az Újszövetség világosan kimondja, hogy a papság minden hívőre vonatkozik. Mégis, vajon hány keresztény gondolkodik úgy önmagáról - nap mint nap, vagy akár csak ritkán -, hogy papi elhívása és papi kötelezettségei vannak. Azok közül, akik legalább tantétel szintjén ismerik a saját papi elhívásukról szóló igazságot, vajon hányan funkcionálnak ténylegesen ebben a megbízatásukban? Nem csupán papság vagyunk, hanem királyi papság. A földön az igazi királyságot a keresztények alkotják, mint akik fiai és lányai a Királyok Királyának. Életünket e királyság méltósága, kegyelme és összhangja szerint kellene igazgatnunk. Ha valaki volt már királyi tekintély jelenlétében, kétség nélkül megtapasztalhatta, mennyire kitűnnek elegáns modorukkal, méltóságukkal és általában egész viselkedésükkel. Ez gyermekkoruktól tartó neveltetésük és taníttatásuk eredménye. Vajon nem kellene-e minden keresztényt erre is képezni? Ez a fajta méltóság és nemesség nem önteltség, sem nem távolságtartás, hanem az egyszerű jó modor bája. A jó modor a meggondoltságon és mások figyelembevételén alapszik. Ebben a keresztényeknek kellene lenniük a legjobbnak, és önmagukat mindig az elhívásukhoz méltó modorban kellene igazgatniuk. Azt is meg kell értenünk, hogy a papságnak elsősorban az Urat kell szolgálnia, miközben szolgálnia kell minden nemzetet, nemzetiséget és kultúrát is, mégpedig közbenjárással és a papi szolgálat egyéb összetevőivel. Ha azonosságtudatunk tényleg mindenekelőtt az Úrban van, akkor gondolkodásmódunkban e papi kötelezettségeknek minden más földi kötelezettséget, hivatást, illetve szakmát meg kell előzniük. Munkahelyünkön még annál is nagyobb szorgalommal kellene papnak lennünk, mint ahogyan a természetes munkánkat végezzük, amit szintén a legmagasabb színvonalon kellene tennünk, mivel a királysághoz egyedül ez illik. Úgy gondolom, hogy a tökéletes egyháznak ezen a területen is ki kellene tűnnie, bár ez még mindig csak bevezetője az igazán lényeges dolgoknak.
Szent nemzet
A hívők jellemzése az 1Pét 2,9-ben azzal zárul, hogy szent nemzet vagyunk. Ha megnézzük a világ összes nemzetét, azt látjuk, hogy szinte legalább annyiféle módon alakultak ki, mint ahányan vannak. Némelyek nemzetiségi alapon formálódtak, mások vallási alapon, megint mások földrajzi adottságokon vagy közös ellenség alapján stb. Ez abban is visszatükröződik, ahogyan a nemzetek egymást elismerik. Amikor valamely nemzet kormánya megváltozik, minden más nemzetnek el kell döntenie, hogy elfogadja-e ezt a változást, mégpedig azáltal, hogy elismeri-e ezt a kormányt vagy sem. Vajon a világ nemzetei elismerik-e azt a szent nemzetet, amellyé elhívattunk? Jelenleg úgy tűnik, hogy nem - ugyanis nincs bennünk semmi oly mértékben megkülönböztető dolog, ami részükről ezt kiválthatná. Amikor egy nemzet egy másikat elismer, nagyköveteket cserélnek, ami azt jelenti, hogy kommunikálnak egymással, és keresik az együttműködés kölcsönösen előnyös területeit - az üzleti életben, védelmi szövetségekben stb. Úgy hiszem, hogy amikor azzá az egyházzá válunk, amire elhívattunk, a világ nemzetei Krisztus Testét is ehhez hasonló módon kezdik majd elismerni. A görög szó, amelyet 'szent'-nek fordítottak (és amely szövegrész ránk mint "szent nemzet"-re hivatkozik) a 'hagios' (hag'-ee-os), amelynek az a jelentése, hogy 'szent, tiszta, erkölcsileg feddhetetlen', valamint 'vallásos, és szertartásos módon megszentelt'. Ez arra utal, hogy az elsődleges mód és indíték, ami alapján bennünket mint népet elismerni kellene, az a mi erkölcsi tisztaságunk, valamint odaszentelt életünk és személyiségünk saját nemzeti célkitűzésünk elérése érdekében, ami pedig az Úrtól kapott küldetés iránti elkötelezettségünk mértékében testesül meg.
Az Egyesült Államokban az egyházról készült közelmúltbeli felmérések azt jelzik, hogy erkölcsi állapotot tekintve nincs már különbség a magukat újjászületett kereszténynek vallók és a nem keresztények között. Csupán ötven évvel ezelőtt a különbség még éles és mélyreható volt, ami abban is megmutatkozott, hogy akkoriban a kormányzat is kikérte keresztény vezetők tanácsát. Mi történt azóta? Beteljesedett az Úr Mt 24,12-ben mondott, utolsó napokra vonatkozó próféciája:
"És mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban (az angol fordításban: a legtöbbekben) meghidegül."
Itt az Úr nem azt mondta, hogy "sokakban" meghidegül, hanem hogy a "legtöbbekben" meghidegül. Nyilvánvaló bizonyítékok vannak arra, hogy a legtöbb keresztény szeretete jelenleg meghidegülőben van. Kevés olyan keresztény található, aki a jelleme, mások iránti szeretete, vagy a mi Urunktól kapott küldetéséhez való ragaszkodása miatt ténylegesen megkülönböztethető lenne. Azonban ez hamarosan megváltozik. Még ha a legtöbbek szeretete most meghidegül is, lesz egy olyan egyház, amely annyira szereti az Urat, hogy elkészíti Számára önmagát, és - még mielőtt e korszak vége eljön - az egész világ fogja tanúsítani ennek az egyháznak a szépségét és dicsőségét. Az efézusi gyülekezetet az Úr arra figyelmeztette, hogy ha nem tér meg első szeretetének elhagyásából, gyertyatartója kimozdíttatik a helyéből. Mivel ezek gyertyatartók azt jelképezték, hogy a gyülekezet az Úr előtt áll, a gyertyatartó elvesztése azt jelentette, hogy az Úr nem tekinti őket többé az egyház részének. Ezért ahhoz, hogy az egyházhoz tartozók maradhassunk, fenn kell tartanunk az Úr iránti első szeretetünket. Nyilvánvaló, hogy a tökéletes egyház tökéletes lesz ebben a legfontosabb elkötelezettségben. Azt viszont sehol sem olvassuk, hogy akikben a szeretet meghidegült, ne tudnának ismét lángra lobbanni. A mostani időkben sokakkal éppen ez történik. A jelenleg zajló egyik legnagyobb ébredés pontosan a sereghajtó és langymeleg keresztények helyreállásában valósul meg. Ez nagy bátorítást nyújt az egyháznak, és nincs nagyobb evangelizáló erő a földön, mint a felbátorodott egyház. Az egyház arra hívatott el, hogy a nemzetek között elkülönült, szent nemzet legyen. Küszöbön áll, hogy az egyházban nagyon komoly "nemzetépülést" tapasztaljunk meg. Ennek az egyháznak az az igazi szentség lesz az egyik alapja, amely a menyaszszony Krisztus iránti szenvedélyes szerelembe esésének eredménye. Szentnek lenni alapvetően annyi, hogy teljesen az Úréi vagyunk. Az igazi szentség nem a törvénykezés egy válfaja, hanem az Úr iránti szeretet eredménye. A menyasszony szeplő és sömör nélküli lesz, és nem azért, mert fél, hogy a Vőlegény lesújt rá, ha nem lesz tökéletes, hanem mivel annyira szereti Őt, hogy tökéletes akar lenni amikor Ő eljön érte.
Nagyobb és jobb
Becslések szerint az egyházba az elmúlt húsz év folyamán beözönlött hívők száma a világ egészét tekintve meghaladja azoknak a számát, akik a pünkösd óta eltelt több mint tizenkilenc évszázad folyamán összességében beáramlottak az egyházba. Ennek az az egyik oka, hogy jelenleg annyi ember él a földön, mint amennyit az összes megelőző generáció együttvéve kitesz. Ma a kereszténység a történelem folyamán eddig tapasztalt legintenzívebb növekedését éli meg - még akkor is, ha Európa és az Egyesült Államok tradicionális bástyáiban lényegesen hanyatlott a befolyása. Azonban mind Európa, mind az Egyesült Államok egy újabb "nagy ébredés" felé is tart. Hová vezet mindez? A kereszténységen belüli nagy mozgalmak eddig sokkal inkább felekezetépítésben nyilvánultak meg, nem pedig nemzetépítésben. A felekezet egyúttal megosztás is. Ugyanakkor nem minden volt eddig ezzel kapcsolatban negatívum, hiszen számos felekezet jelentősen előre is vitte a kereszténységet. A vég előtt azonban lesz egy olyan mozgalom, amely nagyon el fog térni az előzőektől: Ki fogja munkálni, hogy a különféle "szellemi törzsek" egyetlen "szent nemzetbe" egyesüljenek. Ezt is az egyház egy olyan jellemzőjének gondolom, amelyre törekednünk kell, hogy erősödjék. Minden mozgalomnak és gyülekezetnek meg kell hogy legyen a maga saját, egyedi látása és célkitűzése, de - mint tagnak - egyúttal egybe kell illeszkednie Krisztus testének teljes további részével is.
Mikor a föld kész az aratásra
Az Úr a Mt 13,39-ben a következőket mondta: "az aratás pedig a korszak vége". Aratás akkor van, amikor a termés már beérett. A legutóbbi idők egyházában tapasztalható minden baj, megosztás és szégyenletes hiba ellenére, az elmúlt évszázad folyamán a kereszténység egészét tekintve igen figyelemreméltó beérési folyamat zajlott le. Ez, úgy tűnik, az elmúlt negyed század alatt drámaian fel is gyorsult. A beérési folyamat részben épp e problémák hatásaként ment végbe. Miközben az egyház jelentős részében az erkölcsi alapelvek szétesése figyelhető meg, más vonatkozásokban jelentős előrelépések is tapasztalhatók az egyházban. Például korábban valószínűleg sosem történt meg, hogy keresztény vezetők átlépik a tradicionális válaszfalakat és akadályokat, hogy együtt munkálkodjanak. Manapság ez ritkán történik puszta kötelezettségtudatból, ehelyett egyre inkább a tapasztalatok kölcsönös kicserélésére, a közösségre és az egységre irányuló őszinte vágyakozás a fő indíték. Amikor a bűnbánat helyreállítja az egyház morális alapzatát, akkor út nyílik egy olyan, nagyszabású előrelépésre az igazi egyház felé, amire eddig csak az első században volt példa.
Bevallom, aggódom az elhamarkodott egység miatt, különösen ha ez az egység láthatóan politikai vagy gazdasági megfontolásokon alapszik. Ugyanakkor egyre inkább felbátorít az, hogy a napjainkban formálódó kölcsönös tapasztalatcsere és egységtörekvés ennél mélyebb rétegekbe nyúlik. Manapság őszinte remény él már bennem arra, hogy a kereszténységet még az én életidőmben megláthatom hiteles és tisztán megkülönböztethető szent nemzetté emelkedni. Amikor ez bekövetkezik, a keresztények csillagként fognak világítani az éjszakában, legyenek bármilyen körülmények között is. Ekkor jutunk közelébe annak, hogy tökéletes egyházzá váljunk.
A tökéletes gyülekezet
Most arról szeretnék konkrétabban szólni, hogyan kell látásom szerint egy érett helyi gyülekezetnek kinéznie. Először is, a vezetője egy csapat legyen. Ez a csapat olyan prófétákból, evangélistákból, pásztorokból és tanítókból tevődik össze, akik megfelelnek e szolgálatok bibliai mértékének. A csapat egyúttal egy hiteles apostoli szolgálatból is részesedik, illetve rálátása van arra. E csapatok nem csupán önmagukon belül építik fel ezeket a bibliai szolgálati területeket, hanem arra is odaszánják magukat, hogy ezekre az ajándékokra és szolgálatokra a gyülekezet minden egyes tagját kiképezzék - amint mondja is számunkra e szolgálatok céljáról az Efézus 4,11-16. Ez egy többszemélyes vezetési forma, ami ugyanakkor nem jelenti az egyes vezetők egyenlőségét. Amint - úgy tűnik - a jeruzsálemi gyülekezet vezetése Pétertől Jakab kezébe került át, és az egyház egészének vezetése Pétertől Pálhoz, majd Jánoshoz került, úgy bármely időben így tesz az a személy is, akinek éppen megvan a kenete a vezetésre. Például lehet egy olyan időszak, amikor a helyi gyülekezet első számú vezetője egy evangélista kell hogy legyen, hogy minden hívő felé az elveszettek iránti szeretetet tudja közvetíteni. Máskor arra lehet szükség, hogy egy próféta vezessen, hogy látást adjon, valamint érzékenységet az Úr hangjának felismeréséhez. Megint máskor egy tanítónak kell betöltenie a vezető szerepet, hogy gyakorlati ismeretekkel lásson el, és mélyre hatoló tanításokat kínáljon. Egy időre aztán pásztori vezetésre lehet szükség, hogy gyógyulásokra, családok megerősítésére stb. adjon látást. A vezetés e váltakozásával átfogó egyensúly és képzés valósul meg, amely Krisztus erős és minden részletre kiterjedő szolgálatát segíti kiépíteni az Ő egyházában.
Házicsoportok
Elképzelésem szerint az új hívők beáramlása miatt a tökéletes egyház folytonosan megsokszorozódó házicsoportokat tartalmaz. Minden egyes házicsoportot olyanok vezetnének, akik felfegyverzettek arra, hogy embereket az Úrhoz vezessenek, démonokat űzzenek, betegekért imádkozzanak, valamint hogy az új hívőket tanítványokká tegyék, megalapozva őket a bibliai igazságokban. E házicsoportokban másokat felfegyverző szolgálatok is működnének, amelyek minden egyes tagot olyan szintre hoznak fel, hogy képesek legyenek mások tanítvánnyá tételére. Ily módon az egyház vezetése folyamatosan fejlődik és megújul. A házicsoport lenne az elsődleges hely a szellemi ajándékok működéséhez, valamint az imádáshoz, az imához, és a legtöbb személyes szolgálathoz, illetve tanácsadáshoz. Itt épülnének ki valóságos kapcsolatok, amelyek által minden egyes házicsoport olyan lenne, mint egy kibővült család. A gyülekezet pásztori szolgálata is elsődlegesen a házicsoportokon keresztül valósulna meg, amely csoportok elég kis létszámúak igazi kapcsolatok kialakulásához, valamint ahhoz, hogy tényleg tudjunk figyelni egymásra, és be tudjuk fedezni egymást az Úrban. Szintén a házicsoportokban történne a vízkeresztség, az úrvacsora stb., ami megadná azt az azonosságtudatot számukra, hogy ők képezik a gyülekezet igazi alapját. Tudom, hogy ez az elképzelés sok gyülekezeti vezető számára fenyegetőnek tűnik, mivel félnek a hívők feletti ellenőrzés elveszítésétől, de éppen ez a lényeg. Szükség van ugyanis egyrészt az egyház decentralizálására, másrészt egy olyan fokozódó egységre, amely nagyszámú keresztényt képes mobilizálni. Ezeket sokan egymást kölcsönösen kizáró elképzeléseknek tartják, pedig az egyház hiteles újszövetségi életéhez mindkettő elengedhetetlenül szükséges. Ha egy-egy házicsoport teljes gyülekezetté képes fejlődni, az már növekedés. Ha ez nem helyes mederben zajlik le, végül akkor is le fog zajlani, de rossz módon -- fájdalmas gyülekezeti szakadásokon és egyéb problémákon keresztül.
A helyi gyülekezet egészének összejövetelei
A helyi gyülekezet egésze számára tartott összejövetelek az imádásra, valamint a legmagasabb szintű apostoli tanítások és prófétai iránymutatások átadására szolgálnának. Ezeknek az összejöveteleknek az is hatásköre lenne, hogy fogadják a gyülekezet egésze, illetve az egyház egésze számára üzenettel rendelkező utazó apostolokat, prófétákat és más komoly szolgálatokat, valamint meghallgassák a házicsoportokat vezető szolgálókat, akik egyúttal iránymutatást kapnak, illetve szolgálatban részesülnek, hogy azt tovább adják a Test egésze számára. A gyülekezet tényleges azonosságtudata a házicsoportokból származna, nem az ilyen átfogó gyülekezeti összejövetelekből. A hívők szabadok lennének arra, hogy bárhol és bármikor szolgáljanak, és arra számíthassanak, hogy ott meglátják cselekedni az Urat. Az átfogó gyülekezeti összejöveteleken történne továbbá a pénzadományok és egyéb felajánlások begyűjtése a gyülekezet szükségleteire, teljes idejű szolgálataira, valamint azok számára, akik a gyülekezetben szükségben vannak - és szintén ezeken az összejöveteleken küldenének ki csoportokat különleges missziókra. Az Apostolok cselekedeteiben az adományokat "az apostolok lábainál" tették le (Csel 4,35), mert ők voltak a jelen lévő legmagasabb tekintély. Nekik kellett felelősséget vállalniuk az adományok szétosztásáért, valamint a gyülekezet pénzügyi életének egészségéért.
Városi szintű gyülekezet
Minden helyi gyülekezet része lenne egyúttal egy olyan közösségnek, amelyet a város vagy régió összes helyi gyülekezete alkot. Ezek rendszeresen találkoznának egymással, hogy gyakorolják a közösséget, és hogy vendégül lássák a városba látogató különleges szolgálatokat. A városi szintű gyülekezeten keresztül valósulna meg az, hogy a gyülekezeteknek rálátásuk legyen, illetve támogatást nyújtsanak olyan szolgálatok számára, mint az iskolák (gyermekeknek), huszonnégy órás dicséret és ima, missziók más gyülekezetek felé, szolgálatok szegényebb országokban, ifjúsági táborok, keresztény egyetemek, városi szintű evangelizáló alkalmak stb. A városi szintű gyülekezetnek az egyes gyülekezetek szolgálatainak a tárházaként kellene működnie. Azoknak a gyülekezeteknek a vezetői, amelyek érdemben hozzájárulnak a városi szintű gyülekezet életéhez, tanácskozásokra gyűlnének egybe. Azok az igaz és "nagy formátumú" férfiak és nők, akik bizonyítottan komoly befolyással vannak a város szellemi életére, együtt ülnének a vének tanácsában, amely a jelentősebb közös szolgálatokat irányítaná, vitákat rendezne el stb.
A tökéletes egyház
A tökéletes vagy érettségre jutott egyházra vonatkozó elképzelésem olyan téma, amely önmagában jelentős figyelmet követel. A vének, diakónusok, pásztorok stb. szerepe mind nagyon fontos, megtárgyalandó területek, amennyiben az eredetileg eltervezett igazi gyülekezeti életet akarjuk megélni. Az ezzel kapcsolatos elképzeléseimet egy jövőbeli cikkben fogom részletesebben közzétenni. Amit e témában megosztok, abból sok minden idealisztikusnak tűnhet, és néhány dolog talán valóban az is. Azonban hiszem, hogy ezeket a dolgokat az Úr adta számomra, és hogy látni fogjuk ezek megvalósulását. Tapasztalatom szerint akár sok évbe is beletelik, mire valamely dologban a tényleges magatartásunk megváltozik, még ha arra a dologra a világos látást már régen megkaptuk is. A mi helyi vezetőségi csapatunk csak most kezd megvalósítani bizonyos dolgokat, amikre pedig a látásunk már évek óta mindnyájunknak megvolt. Ez rendben is van. Ha túl gyorsan haladunk, emberi buzgóság és idealizmus veheti át a vezetést ezekben a dolgokban, ami büszkeségbe és elnyomó törvénykezésbe torkollik. Ugyanakkor - amint nemzetünket a szeptember 11-i terrortámadás példa nélküli egységbe forrasztotta - egyes események bizonyos folyamatokat gyakran rendkívül fel tudnak gyorsítani. A lényeg az, hogy legyen egy magasabb szintű látásunk is ahhoz képest, ahogy jelenleg Krisztus testében általában összegyülekezünk és működünk. A legmagasabb szintű látásnak mindig olyannak kell lennie, hogy Krisztus kirajzolódjék az Ő népe között. Ezt helyettesítve ne csupán arra vegyük rá az embereket, hogy fogadják el a gyülekezeti alkalmak bizonyos formáit. Ha Őhozzá akarunk felnövekedni, akkor életünk és kapcsolataink hamarosan Őt fogják visszatükrözni. Ha viszont csak arra próbáljuk rávenni az embereket, hogy a dolgokat egy bizonyos módon csinálják, olyan utánzókká válunk, akik ugyan mondják és teszik a helyes dolgot, de nincs igazán benne a szívükben. Az igazi gyülekezeti élet nem kisebb dolognak, mint annak az eredménye, hogy maga az Úr nyilvánul meg közöttünk, és dicsőségének kinyilatkoztatásával megváltoztat bennünket. Az eddigiekben lépésről lépésre egy látást alapoztunk meg arra vonatkozóan, hogy mivé kell keresztényként felnőnünk. Arra szól az elhívásunk, hogy
"választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet..."
legyünk 1Pét 2,9. Arra szól az elhívásunk, hogy a nemzetek között egy olyan elkülönült nemzet legyünk, amelynek létezése tanúbizonyságot tesz a rajtunk uralkodó Király kiválóságairól. A keresztényeknek mindenki mással szemben látványos mértékben megkülönböztethetőknek kell lenniük. A nemzetek között lényegében "idegen nemzet" vagyunk, mivelhogy "új teremtés" lettünk, amely messzemenően különbözik az ádámi természetű embertől. Ennek a szent nemzetnek egyúttal a kormánya is különbözik. Természetesen tiszteljük azoknak a nemzeteknek a kormányzatait, amelyekben élünk, hiszen a hatalmat azok is Istentől kapták Róm 13,1-6, és ők a mi vendéglátóink. Ugyanakkor a mi fő célunk a földön az eljövendő királyság útjának egyengetése, és az eljövendő királyság érdekeinek szolgálata - nem pedig az, hogy az e világ nemzeteinek érdekeit szolgáljuk. Amennyire csak képesek vagyunk rá, törekednünk kell áldássá lennünk a minket vendégül látó nemzetek számára, azonban mi egy más Királyt szolgálunk, Jézust. Első helyre minden dologban az Ő királyságának érdekeit kell helyeznünk. Ahogyan a jelenlegi világkorszak vége felé közeledünk, a szent nemzet egyre inkább megkülönböztethetővé válik. Egyre inkább olyan lesz majd, mint amilyen a hegyen álló fényes világítótorony a sötétség közepette. A keresztények ilyen közösséggé fognak válni - erőteljes, jól megkülönböztethető személyazonosságú közösséggé. Ez nem azt jelenti, hogy másoktól helyileg elkülönülten kellene élnünk, hanem hogy a keresztények közötti kötelékek olyan erőssé válnak, ami által egyre inkább megkülönböztethető közösséggé lesznek más közösségeken belül. Más elvek és törvények szerint fogunk élni, mint amilyen elvek és törvények szerint a világ él.
Forrás: The Morning Star Journal (12. évfolyam (2002), 2. szám)

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.