Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


  Szabó Levente Gábor    tanítások - írások

 

2010.12.30. (4 napja)

Kedves Testvérek! Áldottai az Úrnak, akik lakoztok az Úr sátorában és az Ő hegyén tartózkodtok!

Különös összefüggések ötlöttek eszembe az elmúlt napokban. Nem tudom a részleteket, csak azt tudom, hogy ez az év végi böjti konferencia egészen más és több volt, mint az előzőek. És azt is tudom, hogy sem mi, sem családunk, sem gyülekezetünk, sem hazánk nem lesz ugyanaz a 2011 január 9-30 közt megtartandó országos böjt után, mint volt előtte.

A történelmi eseményekben kalandozva az alábbi sajátos összefüggéseket véltem felfedezni: Kr.u. 434-453 között Attila nevétől volt hangos egész Európa. A korrekt történészek Európa atyjaként kezelik.Ez a megállapítás a történelemben kevésbé jártas emberek előtt újdonságként hat, de a történelmi feljegyzések alpján, (latin, görög szerzőktől egyaránt, Priszkosz, Bölcs Leó stb.) ugy ismeretes, mint aki igazságszerető, és nagy szervező is volt (két kontinensnyi birodalmat kellett igazgatnia. Volt időszak, amikor mindkét római birodalom a vazallusa volt!. A hun birodalomban az ariánus kereszténység terjedt el). 947-955 között egész Európa visszhangozta a zseniális magyar hadvezér, Bulcsu nevét. Az augsburgi csata idején Otto császár azzal tudta őt tőrbe csalni, hogy visszaadja a Szent Koronát, ami ebben az időben nem volt Magyarországon. Ebben az időben vált híressé a számos kolostorban elhangzó ima: "a magyarok nyilaitól ments meg minket, Urunk". A következő év első felében, egy másik összefüggésben ismét a magyarokról fog szólni a média a magyar EU-elnökség okán. Most szellemi nyilakat lehet kilőni, sőt mi magunk vagyunk ezek a nyilak. Mint a nyilak a hősnek kezében, olyanok a serdülő fiak. Boldog ember, aki ilyenekkel tölti meg tegzét, nem szégyenülnek meg, ha ellenséggel szólnak a kapukban" (Zsolt 127,4-5)

Ezek a sorok nekem arról beszélnek, hogy kellenek a fiatalok, a fiatal szívű, korban előrehaladottak, mert bizony lesz, sőt van ellenség, akikkel ütköznünk kell a kapukban. A kapu a döntéshozó helyt jelentette a bibliai időkben. Ezek ma jelentik a családokat, az iskolákat egyetemeket, a HÖK-öt (hallgatói önkormányzatokat), a polgármesteri hivatalokat, a postákat, a rendőrséget, a tűzoltóságot, a kórházakat, az iskolákat, a bíróságokat, az ügyészséget, a minisztériumokat, a Parlamentet, a miniszterelnökséget, a kormányt, a Főügyészséget, a közalkalmazottakat, a köztársasági elnököt, a különböző egyházakat, felekezetre való tekintet nélkül, a különböző jószolgálati intézményeket, a médiát minden szinten, és minden egyéb olyan helyet, ahol kicsi és nagy döntéseket hoznak, amelyek akár csak néhány ember életet is befolyásolják, és meghatározzák életminőségét e földi életben, és azután is. Talán sikerült mindenkit belekaréjozni e körbe.

Úgy látom, hogy Pállal együtt elmondhatjuk: "nagy kapu nyílt meg előttünk (evangéliumi keresztények előtt) és hasznos (határon belül és kívül, eljövendő hatásában messze hazánkon és Európán túlterjedő!) de az ellenség is sok. Első sorban szellemi természetű, akiknek vannak földi képviselői (pl sámánok, táltosok, immár nyíltan tiltakozó sátánisták, okkult emberek minden mennyiségben, ős magyar mítoszoktól és korlátozott világosságú vallásos hagyományoktól megkötözött jóindulatú emberek, keresztények és nem keresztények egyaránt, stb.) Ne becsüljük alá a Sátán magyar képviselőit. Profi módon kötik össze a 2. eget (ahol az ellenség trónol) a földdel, és lazán bemutatják a természetfölöttit a fehérmágia minden formájában. (Ismerjük el, mi még nem tartunk itt, és térjünk meg belőle, s ne nyugodjunk a szellemi áttörésig!!!!) A dalai láma budapesti szellemi veresége miatt pedig nagyon fel vannak bőszülve az evangéliumi keresztények ellen. Fájdalom, de a fekete madonna kultuszának a bölcsöje is itt ringott hazánkban. Szent Gellért hegy) Nagyon kell ápolni és őrizni a lángot, Isten királysága evangéliuma tüzét a jézusi Júda oroszlánja, és mégis Isten Báránya természetével, azzal az eltökéltséggel, hogy soha nem adjuk fel, nem hátrálunk meg, mert nem vagyunk a meghátrálás emberei, s vállalva a szeretet sebesülésének kockázatát, látjuk, védjük a testvéreinket, még ha azok nem értenek meg minket vagy talán rosszat is mondanak rólunk vagy ellenünkre cselekesznek.

Igen, a Krisztus teste kezd mozdulni Magyarországon! S mindig annak van a nagyobb felelőssége, akinek nagyobb a világossága, és ez kötelezi alázatos segítőkészségre. Derek Prince jól fogalmaz: az ítélet mértéke a nekünk adott világossághoz igazodik. Az erős köteles hordozni az erőtelen erőtlenségét (Róma 15,1). Kezdjük megtanulni, hogy szemgyógyító írral megkent, jézusi indulattal teljes szívvel szemléljük Krisztus testének tagjait, mindig a jót észrevéve először, a neki adott sajátos isteni pluszt, és a szeretet takarójával befedve a másik gyöngeségeit és vétkeit, hogy az oltalmazó szeretettel körülvett ember életében működni tudjon a helyreállító kegyelem. Kemény, nehéz szellemi harcok előtt állunk, (a fölösleges áldozatok szabályszerűséggel kikerülhetőek!!): a tét nagy - emberi lelkek milliói határon belül és kívül, de a jutalom is sok, mert az is lesz. A Jelenések könyve 17 jutalmat sorol fel! (Jel 2.3 stb.) De csak a győztesek kapnak jutalmat. Aki nem harcol, vagy visszavonul, annak nincsen ilyen ígéret.. (Zsid 10,39)

Ismerjük fel, és foglaljuk el az Isten által nekünk adott helyet (1Kor 12,10, és legyünk működőképes fül, szív, láb, bőr, kar, izom vagy csont, vagy talán a kisujj lábkörme, vagy akár egy hajszál. Mindenkire szükség van Krisztus Testében, senki sem fölösleges! És az Úr mindegyikünket gyönyörűnek lát, szépnek és ügyesnek, És amikor meghalljuk a Szentlélek szavát és engedelmeskedünk annak, járva Isten akaratában, akkor betelik rajtunk is Sofóniás 3,17

"Az Úr, a te Istened közötted van, erős Ő, megtart, örül terajtad örömmel, hallgat az ő szerelmében, énekléssel örvendez néked"

Szeretettel az Úrban

Harrogate, 2010 december 30.


 
   
Share

 
 

Az Ószövetség lapjain számtalanszor találkozunk azzal az eseménnyel, amikor királyokat, papokat és prófétákat szolgálatra felkennek. Az olaj volt az, ami jelképezte a kenetet, utalta Szentlélek munkájára. Erről az olajról beszél a 133. zsoltár is, előképszerűen megmutatva a kenet különböző hatását, az egyéni, a közösségi életben és a szolgálatban.

      Az Újszövetségben arról olvashatunk, hogy „királyi papság, választott nemzetség, szent nemzet, megtartásra való nép” minden újjászületett keresztény, hogy hirdesse annak hatalmas dolgait, aki az ő csodálatos világosságára hívott el minket a sötétségből (1Pét 2,9). A 133. zsoltárban ez áll: „íme mily jó, és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak. Mint a drága olaj a fejen, amely aláfolyik a szakállon, az Áron szakállán, amely lefolyik köntöse prémjére, mint a Hermon harmatja, amely leszáll Sion hegyére. Csak oda küld áldást az Úr és életet örökké (héberben „oda parancsol áldást az Úr és elnyűhetetlen életet). 1Ján 2,20.27-ben pedig ezt olvassuk: „és néktek kenetetek van a szenttől és mindent tudtok,… És az a kenet, amelyet ti kaptatok Tőle, bennetek marad és így nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket, hanem amint az a kenet megtanít titeket, úgy igaz is az, és nem hazugság, és amiként megtanított titeket, úgy maradjatok Őbenne”.

      Ezek a szentírási helyek az összefüggéseket mutatják. Beszélnek arról, hogy a kenetnek van korlátja, határa, iránya. Van személyes kenet, és van a szolgálatra való felkenetés. Más az a kenet, amit a gyülekezet kap, és más az, amit az egyes szolgálatra kapunk. A gyülekezeti kenet megtapasztalásához gyülekezetként kell viselkednünk, amikor az Úr elé állunk. Ez csak úgy lehetséges, ha az imádságban megvalljuk az egymáshoz tartozás tudatát, és nemcsak arra törekszünk, hogy a személyes kapcsolatunk mélyüljön el az Úrral. Ha jobban törekszünk az egyéni és a közösségi imádságban, csöndességben a Krisztus teste tudatának ápolására, jobban fogjuk értékelni a Krisztus testében is működő szellemi közlekedő edények törvényét: a másiknak jutott áldásból én is részesedem, az engem ért fájdalmakat mások is hordozzák. „És akár szenved egy tag, vele együtt szenvednek a tagok mind, akár tisztességgel illettetik egy tag, vele együtt örülnek a tagok mind” (1Kor 12,26). A Krisztus-test tudatának ápolása segítség a kizárólagosság, az „exkluzivitás” elkerüléséhez. Hozzájárul ahhoz, hogy nagyobb legyen az un. „comfort level”, a befogadási képességünk.

      Most csupán két gondolatot emeljünk ki:

  1. Hogyan növekedik rajtunk a kenet?
  2. Hogyan adhatjuk oda magunkat a kenetnek?
 

      1. Hogyan növekedik a kenet? 

      Isten világában semmi nem történik automatikusan. Minden valamilyen szellemi törvényhez igazodik. Ha ezeket Isten átlépi, az az ő szuverenitásának, és meg nem érdemelt kegyelmének köszönhető. Amikor feltárulnak előttünk a szellemi világ titkai, ezt az ő szuverenitását soha se tévesszük szem elől. Ez megőriz minket a Tőle való alázatos függésben.

      Amikor Isten Szentlelke elvégzi bennünk az újjászületés csodáját, valamilyen megbízással is ellát. Isten országában, Krisztus testében az emberek nem kiállítási tárgyak, hanem munkatársak. Tehát az egyéni kenet mellett van rajtunk egy sajátos szolgálatra szóló kenet is. Ezt nem mi választjuk magunknak, ezt meg kell találnunk. Ezt Isten jelölte ki számunkra a testben. De bármire is hívott el minket az Úr, befolyásolhatjuk a rajtunk nyugvó kenet mértékét. Erre fel kell készülni. Ha nem nyugszik meg rajtad a Szentlélek kenete, nem készültél fel rá. A felkészülés egyik fontos eleme az Istenre való várakozás. Nem is olyan könnyű bemenni az Isten nyugalmába. Annyira dolgozhatunk, ügyködhetünk az Úrért, hogy nem jut időnk a Vele való beszélgetésre. Ennek biztos jele a túlhajszolt programok sokasága az életünkben. Amikor nincsen lazítás, csak lótás-futás. Az eredménytelenségen látszik is, hogy nem az Úrral, csak érte dolgoztunk. Az Ő szándéka azonban az, hogy bennünk szabad kezet kapjon, és általunk Ő végezhesse a művét. Ehhez „csendesedjetek el, és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten” (Zsolt 46,11). Itt a héber eredetiben az áll, hogy „erőtlenedjetek el”. A buzgóságban nagyon erősekké és magabiztosakká válunk. Meglódulunk megállíthatatlanul és korrigálhatatlanul. De az Úr azt mondja, hogy stop! Sokszor szelíden, olykor keményen. Lehet, hogy egzisztenciálisan rendít meg. A végső döntés azonban a kezünkben marad, hogy a sarokba szorítva letesszük-e a magunkhoz való ragaszkodás jogát és kapitulálunk, vagy pedig kivágjuk magunkat Isten szerető szorításából, és konokul a saját utunkat járjuk. Az Istennek való odaszánást, a teljes önátadást azonban még nem bánta meg senki. Isten a csendben megszólal és beszél. És ez a beszéd lefegyverez minden ellenállást.

      A kenet (vagy más megfogalmazásban a kegyelem) növekedik rajtunk az imádság és az igeolvasás útján. De csökkenni fog, ha elhanyagoljuk a bibliaolvasást és az imádságot. Gloria Copeland azt írja könyvében: „szánjuk oda magunkat az imádságnak és az Istennel való közösségnek. Oda kell szánnunk magunkat az Isten Igéjének, és félre kell vonulnunk a zsúfolt életből, hogy egyedül legyünk Istennel, hogy így vezethessen, taníthasson minket és beszélhessen velünk”. „Nem a természetes képességeid fogják meghatározni használhatóságodat, hanem az, hogy életed Isten jelenlétében legyen”. Kenet alatt, azaz kegyelem alatt!

      Illés Elizeusra terítette palástját. A palást ebben a történetben a tisztséget jelképezte. Utalt a Szentlélek kenetére is. Mindenesetre sokak tapasztalata az, ha a kenet alatt, kegyelemben szolgálnak, mintha Isten ereje köpenyként verné körül őket.

      Elizeus Illés után futott. Meghökkentő Illés Elizeusnak adott válasza. Elizeus így szólt: „hadd csókoljam meg apámat és anyámat, aztán követlek téged. Illés azt mondta: menj, térj vissza, mert mit is cselekedtem veled” (1Kir 19,20). Ezek a szavak rávilágítanak arra, hogy növekedhet rajtunk a kenet, azaz a kegyelem! Ha tehát nincsen bennünk elszántság, eltökéltség, akkor nem fog kiáradni a kenet. Illés szavainak ez volt az értelme: „ha te, Elizeus, más dolgokat teszel az első helyre, bármilyen fontosak is legyenek azok, akkor nem örvendhetsz a kenet teljességének”. De Elizeus nem ment vissza, felkelt, szolgálta Illést, és követte őt! NE felejtsük el, Jézus is így tett (Luk 9,57-62).

      Elizeus elszánása próba alá került. Illés le akarta őt „rázni”, de Elizeus kitartott. Azután előadta kérését a kenet kettős mértékét illetően. Illés azt mondta: „nehezen teljesíthető kérést mondtál, de ha meglátsz engem, amikor elvétetem, meglesz” (2Kir 2,10). Elizeusnak látnia kellett! S mielőtt felvehette volna Illés palástját, eltépte a sajátját és kibújt belőlük! (Dávid is levetette a Saul fegyvereit, és csak így tudott az Úr nevében elindulni a harcra). Tehát igeolvasás, imádság, elszánás, saját magunkba vetett bizalom feladása, mind-mind a kenet növekedésének előfeltétele, Illés palástja ezután teljesen befedte Elizeust. Hasonlóképpen az „Illés lelke megnyugodott Elizeuson”. Ezt a kívülállók vették észre! Ma is így van. Nem kell arról senkit sem meggyőzni. Ha megnyugszik rajtunk az Úrnak Lelke, azt azonnal észreveszik! A biblia beszél arról, hogy Elizeus éppen kétszer annyi csodát tett, mint Illés! Hogyan kapta Elizeus a kenetet? Állandóan Illéssel maradt. Lépésről-lépésre követte. S ugyanaz a Lélek szállt rá. Ez a kenet az érintkezés, a kapcsolat, a környezet és a befolyás során jelent meg az életében. Robert Coleman találóan írja: tanítványaink olyanok lesznek, mint mi, önkéntelenül is ránk fognak hasonlítani! Lásd Jézus példáját. S ma is így van ez az áldott életű emberek szolgálatában.

      Ha Isten egy nagy embere vagy asszonya az Úrhoz költözik, gyakran lehet hallani: „vajon kire hull az ő palástja”? Ezt kérdezték akkor is, amikor Smith Wigglersworth 1947-ben 87 éves korában elhunyt. S ne feledjük el azt sem, hogy 23 halott támadt fel szolgálata nyomán! Hogyan kaphatjuk meg például „Wigglersworth palástját”? Ha valakit követni akarsz, győződj meg arról, hogy ő valóban az Urat követi. Ha csak egy kicsit is eltér, ne kövesd. Tanulhatsz hitéből, de ne kövesd őt túl közelről. Ahogy Kenneth Hagin is írja, tanuljunk meg néhány dolgot:  

  1. Isten elhívása legyen ott az életeden
  2. Kövesd az Úr Jézust nagyon-nagyon közel.
  3. Kapcsolódj olyan szolgálathoz, amire vágyódsz. Ha szívedben megvan erre a vágy, ez általában azért van, mert Isten helyezte beléd.
 

   De ez a köpeny nem fog érett almaként a fáról az öledbe hullani. A nagy gyógyító mozgalom idején áldott embereknek számos követője akadt. Ezek az emberek hibáztak, követőik is azt tették. Túlságosan is közel voltak hozzájuk. Ilyen volt Alexander Dowie is a 20. század elején. Róla mondta P.C.Nelson: „Dowie hitét lehet követni, tanítását nem”.Ez bizony lehetséges. Jó a szív hozzáállása, de nem jók a gondolatok. Az emberek általában a kudarcra néznek. Ha valaki csődbe jut, ezzel akarják igazolni saját hitetlenségüket. Még azt is mondják: az egész nem is volt az Úrtól.  Ez éretlen megnyilvánulás, a szellemi dolgokban való teljes járatlanságra mutat. Mi elsősorban Jézust követjük, bár benne vagyunk a testben és hatunk egymásra. De ha valakit követhetünk és példát ad nekünk, az legyen –mondjuk – Smith Wigglesworth. Kötelező olvasmány is lehetne mindenki számára jellemrajzzal felérő életrajza: „Isten szíve szerint való ember” , Albert Hibbert szép könyve.

      Itt kell megjegyeznünk a Krisztustest fontosságát és a kölcsönösség elvét: „mint aki őrzi a fügét,eszik annak gyümölcséből, úgy, aki az ő urára vigyáz, tiszteltetik” (Péld 27,18). Dávidnak is szüksége volt az erős emberekre, nekünk is szükségünk van azokra, akikre támaszkodhatunk. Pál azt mondta: „legyetek az én követőim, amiképpen én a Krisztusé” (1Kor 11,1). 

  1. Hogyan adhatjuk magunkat oda a kenetnek?
 

     Wilford Reidt közbenjáró eltalálta a dolgot: „túlságosan is a természeti világ közegében mozgunk. Még nem érezzük át igazán, hogy a szellemi világ sokkal valóságosabb. Nem érezzük magunkat otthonosan benne, még túlságosan félünk. Még nagyon ragaszkodunk magunkhoz”. Kenneth Hagin ezt így fogalmazta meg: „én ebben a világban mozgok, de félek, hogy egyszer nem tudok visszajönni”. Kilépni a természetesből a természetfelettibe nem könnyű. De ha megtanuljuk odaadni magunkat a kenetnek (kegyelemnek), és nem félünk tőle, hatalmas dolgok fognak történni. A kenet olyan, mint egy szent áradás.

     Ebben a közegben nagyon otthonos volt Smith Wigglesworth. Hasonlót mondhatunk el Müller Györgyről, a brisztoli árvaház alapítójáról, Evan Robertsről az 1904-es walesi ébredés vezetőjéről, Samuel Morrisról, Joh.G Lake-ről, aki a 20 század fordulóján Dél-Afrikában munkálkodott nagy hatással, stb. Smith Wigglesworth tudta az emberek szükségeit, és azt is tudta, mi az útja-módja a megoldásnak.

     Nem szabad megelégednünk a kis áradással. „Ne hagyd abba, ha a „második dicsőség” megjelenik. Akkor van itt az ideje, hogy elkezdjél imádkozni” (R.Liardon). A kenet Isten dicsőségét hozza magával. Wigglesworthről mondják , hogy volt úgy, amikor elkezdett beszélni, annak nem volt sok értelme. De amikor Isten Lelke megnyugodott rajta, a gyülekezet ámulatba esett. Egyszerűen látni lehetett rajta a változást. Mintha kicserélték volna az egész embert. Tőle meg lehetett tanulni, hogyan adjuk oda magunkat az Isten Lelkének! Vajon tőled is megtanulhatnák?

     A kenetnek való odaszánásban segítség lehet az imapartner, aki eléggé érzékeny már a Szentlélek mozdulására és különbséget tud tenni a pszichikus és pneumatikus világ dolgaiban. Egymás bátorítására is szükségünk van ahhoz, hogy mozdulni tudjunk. Ha meg kivárjuk, míg a másik is odaadja magát a Léleknek, nagyszerű dolgok történhetnek. Többek között a Krisztus-test valóságos megtapasztalása.

     Ügyeljünk a kenet lendületére, irányára. Ez dimenzióváltást jelent. „Érzéki ember nem foghatja meg Isten Lelkének dolgait” (1Kor 2,14).A kenetet a „gentleman” Szentlélek munkálja. Ezért nagyon finoman kell rá koncentrálnunk. Olykor ujjongó örömöt munkál, máskor végtelen békességet és nyugalmat, isteni jelenlétet, tapintható közelséget, olykor úgy „érezzük”, ha megmozdulunk, „belebotlunk” Istenbe, a szentség és szeretet elrejtettsége tapasztalatunkká lesz. Már nem az ajándékok kellenek, amit adni tud, hanem az ő közelsége, felülmúlhatatlan kedvessége, jelenléte. Ez nem tétlen szemlélődés. Olykor visszahúzódik, hogy lássa, van-e bennünk vágyódás utána. Minél jobban átjár a kenet, annál nagyobb lesz bennünk Jézus szelídsége és határozottsága. Ne felejtsük el, Jézus mondta: „Ő (a Szentlélek) az enyémből vesz és megjelenti néktek” (Ján 16,14.15). Ha áradni kezd a kenet, semmit se zárj el előle. „Kívánjátok az Urat, és az ő erejét, keressétek az ő orcáját szüntelen. Örvendezzen azoknak szívük, akik az Urat keresik… Akik az Urat keresik, semmi jót nem nélkülöznek. Érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Úr. Boldog ember az, aki Őbenne bízik”.

     Ha átéljük a Szentlélek kenetét, nagyon fogunk vigyázni szavainkra, de vigyázzunk is rájuk, hiszen Isten erejét is hordozhatják! Annak a teljhatalmát, aki küldött bennünket. Háborgó tengeren a madár sem tud „megnyugodni”. Ezért  - „csendesedjetek el…” Nemcsak Illésnek szólt ez egykor, hanem nekünk is – ma… 

Ajánlott irodalom:

l. Gloria Copeland: Walk int he Spirit.

2 Kenneth Hagin: Die Salbung

3. Peter Tan: The anointing of the Holy Spirit. 

(A tanulmány 1992-ben íródott). 
 
 
 
 
 Kép

Szabó Levente Gábor: Szavaink alkotó erejéről 

      Azt szokták mondani: „lejárt a szavak kora, ma a tettek idejét éljük”. E hangzatos jelszó eltakarja az igazságot, mégpedig a tudományos igazságot. Ugyanis az a tény, hogy a tett csak a harmadik állomás a megvalósulás útján. Ezt megelőzik a gondolatok és a szavak. Ma is, sőt egyre inkább, a leghatalmasabb fegyver a kimondott szó marad. A magyar közmondás azt tartja: „szóból ért a magyar ember”. A latin közmondás jogi gondolkozást fejez ki: „verba volant, scripta manent”, (A szó elrepül, az írás megmarad). Mintha bizony a leírt szöveg maradandóbb és hitelesebb lenne a szájhagyománynál. Meglepő felfedezésre jutottak a néprajz művelői: a szájhagyomány útján évszázadok során továbbadott történetek pontosabbak voltak a legjobb kéziratnál. Mert a történetet csak olyan mondhatta tovább, aki nagyon pontosan meg tudott jegyezni minden fordulatot. Ha nem is sokkal, de a szóbeliség mindig megelőzte az írásbeliséget. Ez érvényes a lelki-szellemi valóság minden területén. Egyik költőnk azt mondja: „az emberi szó nem oszlik, mint a füst, vagy mint a köd, hanem mint érc, a térben megmarad, nem keveredik el, és nem vegyül, s ha létrehoztad, súlyát hordozod, mert tett a szó, melyért felelni kell”. A Bibliában ezt így olvassuk: „Minden hivalkodó (üres, kongó, súlytalan) beszédért, amit beszélnek az emberek, számot adnak majd az ítélet napján. Mert a te beszédedből ismernek meg igaznak, és a te beszédedből ismernek meg hamisnak” (Máté 12,36.37). A továbbiakban pedig ezt írja a költő: „és az időben is (nemcsak a térben!) mint a gondolat … marad meg változhatatlanul, ahogy kimondtat. Rá piszok, penész és ráfogás rozsdája települ, de vendégbőre lehámozható, s erénye, bűne tied egyedül…. Mert öntested a szó, mely megfogant és elhagyott, mint magzat az anyát, hogy éljen, folyton visszahatva rád” (Szerb György: Jézus a legifjabb tanítványhoz). Lehet tanulni a költőktől, Isten emberei! Bizony igaza van Radnóti Miklósnak, amikor azt írja a 8. eclogában „próféták, s költők dühe oly rokon, étek a népnek, ennivaló…” S nem kell vállalnunk azt a hamis, lusta hozzáállást, amely azt állítja: „majd az Úrnak Szelleme megmondja, hogy mit mondjak”. Persze, megmondja, de igaz az, amit Ch.H.Spurgeon szokott volt mondani:”Istennek nincsen szüksége a tudásunkra, még kevésbé a tudatlanságunkra”.

      Istennel járó ember a maga dolgaiban végső mértékül mindig a Szentírást választja. Ám csak a Jézust ismerő embernek van egyedül helyes végső mértéke. E mérték két láthatatlan, mégis valóságos alapon nyugszik: Istenen és az ő szaván. „Uram, örökké megmarad a te Igéd a mennyben” (Zsolt 119,89).

      A klasszikus hely azonban a következő:

      „Mind az élet, mind a halál a nyelv hatalmában van, s kik amiképpen szeret vele élni, úgy eszi annak a gyümölcsét” (Péld 18,21).

      A zsoltáros Dávid az istenfélelmet is ehhez kapcsolja: „legyenek kedvedre valók szájam mondásai, és az én szívem gondolatai előtted legyenek, óh, Uram” (Zsolt 19,15). „Jöjjetek fiaim, megtanítlak titeket az Úr félelmére. Ki az az ember, akinek tetszik az élet, és jó napokat szeretne látni? Tartóztasd meg nyelvedet a gonosztól és ajkadat a csalárd beszédtől. Kerüld a rosszat és cselekedjél jót, keresd a békességet és kövessed azt” (Zsolt 34,13-15). Az áldás és az átok összefüggései is ide vezetnek: „minthogy szerette az átkot, azért érte el őt, és mivel nem volt kedve az áldáshoz, azért távozott el az őtőle” (Zsolt 109,17). A salamoni példabeszédek az Istennel való viszonyunkat is ezzel állítja párhuzamba: „aki szereti a szívnek tisztaságát, beszéde kedvesség, annak barátja a király”(Péld 22,11). „A férfi az ő szájának gyümölcséből él jóval” (Péld 13,3). „Ha valaki beszédben nem vétkezik, az tökéletes ember, képes az egész testét megzabolázni” (Jak 3,2). „A ti beszédetek mindenkor kellemetes legyen, sóval fűszerezett, hogy tudjátok, miképpen kell kinek-kinek megfelelnetek” (Kol 4,6).

      Hogyan juthatunk el ide? Hogy végre mi ellenőrizzük a szavainkat, és megszabaduljunk a könnyelmű, gyilkos méreggel teljes beszédtől, felelőtlen megjegyzésektől? Mert imádságaink is csak így válhatnak hatékonyabbakká! Erről szólnak a következő sorok, mondatok.

      A teremtés rendje szerint az ember istenképűsége abban rejlik, hogy Isten természetének legalább három jellemvonása jelenik meg benne, mégpedig azok a képességek, hogy hinni tud, beszél, és alkotó módon gondolkodik.

      Szavainkkal egy folyamatos alkotó tevékenység részesei vagyunk. Ezek vagy pozitív vagy negatív irányú alkotó tevékenységet fejtenek ki. „Mert tett a szó, mely megfogant és elhagyott..” Szavaink életet vagy halált hoznak létre. Ne felejtsük: életet vagy halált! Sokkal nagyobb ereje van ugyanis szavainknak, mint ahogy azt manapság értékeljük. A lélektan, az orvosi tudományok és a filozófia művelői egyre jobban kezdik megérteni, hogy mit akart mondani a Szentírás több ezer évvel ezelőtt: „mert mindnyájan sokféle módon botlanak meg. Ha valaki szavaiban nem botlik meg, (nem vétkezik) képes megzabolázni (megfékezni) egész testét is” (Jak 3,2 az angol NIV alapján).

      Döntő fontosságú igazságot fednek fel ezek a szavak: felnyitják a szemünket arra, hogy meglássuk; szavainknak milyen döntő hatása van egész életfolytatásunkra. „Dr.Jakab” szavainkkal kapcsolatban három alapvető tényre figyelmeztet: 

  1. Szavaink ellenőrizhetetlenekké válhatnak
 

     Óh, de hányszor mondtunk valamit, amit inkább „visszaszívtunk” volna! Ez azért van, mert érzelmeink nagyobb ellenőrzést gyakorolnak szavainkon, mint értelmünk és gondolkozásunk. Van bennünk egy erős hajlam arra, hogy visszavágjunk azoknak, akik kiborítottak bennünket, hogy aztán később szörnyen rosszul érezzük magunkat amiatt, ami akaratlanul is kicsúszott a szánkon. Ez a könnyelmű, majd utána önmardosó életszemlélet kiváltképpen jellemző ránk, magyarokra. Széchényi István és Babits Mihály a magyar lélekről írt jellemzésében beszél a szalmaláng lelkesedésről, az un. „szívpolitikáról” („ami szívemen, a számon” igazi rövidlátó, tyúkeszű bölcsesség!) az állhatatlanságról, a közügyek iránti közömbösségről. Sütő András: Ádvent a Hargitán, illetve a shakespeari drámák mind e téma körül forognak, és adnak kiváló példákat. Ezért mondja Jakab apostol: „elbotlottunk szavainkban”. Áprily Lajos: Kérés az öregséghez című versében egyenesen imádságként mondja: „Csak gyökeres szót adj”. „Tőr meggondolatlanul szólni” olvassuk a salamoni példabeszédekben. Vagy másutt: „szádnak beszéde által estél tőrbe, megfogattattál a te szádnak beszédeivel” (Péld 6,2). Szavaink először is bennünk munkálhatnak nagy bizonytalanságot. Ebből aztán leszűrhetjük azt a tanulságot, hogy a túl nagyszájú, magabiztos emberek nagyon is bizonytalanok (főleg az asszonyok, de a férfiak sem maradnak le mögöttük, különösen a szélhámosságra mindig hajlamos, domináns szangvinikus és az önmarcangolásba gyorsan beleesni képes melankolikus karakterűek). S a sok beszéddel próbálnak valami biztonságot keresni maguknak. Szavainkat nagyban befolyásolják azok az emberek, akikkel közösségben vagyunk. Ha negatív beszédű emberekhez csatlakozunk, azon kapjuk magunkat, hogy mi is úgy beszélünk. „Ne tarts barátságot a haragossal, és a dühösködővel ne menj. Hogy el ne tanuld az ő utjait, és tőrt ne keress önnön magadnak” (Péld 22,24.25). A menedszer-képzésben alapszabály a PLB-es emberekkel töltött minőségi idő. PLB annyit jelent, mint „pozitív lelki beállítottság”!

     Szavainkat képzelőerőnk befolyásolja. Ami bennünk van, arról beszélünk. Ezért nagyon fontos, hogy megválogassuk olvasmányainkat. Nem kell lélekölő, erkölcsromboló olvasmányokat olvasnunk csak azért, hogy „megismerjük” őket, meg hogy „ez a trendi”, „ez a divat”. Mostanában divat Harry Pottert, ezoterikus könyveket olvasni, beleütni az embernek az orrát a teozófiába, szellemgyógyászatba, keleti sportokról szóló könyveket búvárolni, vagy elmerülni a hamis misztika irodalmába. Itt is szükségünk van a Szentlélek fegyelmére. Ha olyan dolgok élnek bennünk, amelyek a „test” dolgaihoz kötődnek, arról fogunk beszélni és ezek aztán kicsúsznak az ellenőrzésünk alól.  

  1. Mi teszi tökéletessé, azaz éretté a férfit?
 

     Érett személy az, aki képes ellenőrizni a szavait. Ez persze nem igazolja az olyan embereket, akiknek egyébként is könnyű, hogy ne beszéljenek semmit. Jakab itt arról szól; ha valaki annyira fegyelmezett, hogy képes beszédét ellenőrizni, az érett ember. A görög teleos (teleos) érettet illetve tökéletesen ellenőrzöttet jelent. A „férfire” itt alkalmazott szó azonban nem az egyébként használatos anthropos (anqropos), hanem az anér (anhr). Kittel azt állítja szótárában, hogy a klasszikus görögben ezt a szót alkalmazták a házasságban élő férfire. Az Újszövetségben is ez a jelentése: férj. A.T. Robertson Kittellel egyetértésben a maga szótárában így fordítja: „tökéletes férj”.

     Akik házasságban élnek, tökéletesen megértik azt, amit Jakab itt mondani akar. Ha szavainkra nem vigyázunk, és nem vagyunk óvatosak, ez megzavarhatja feleségünket – és viszont! Ám ez az egyetemes törvény mindenkire vonatkozik – és teljesen igaz! 

  1. A testünk feletti ellenőrzés útja és a testünkkel való helyes bánás módja – szavaink ellenőrzése
 

     Számtalan visszaélést elkerülhetünk testünkkel kapcsolatban, ha vigyázunk szavainkra. Számos „cukkolás” következménye lett fiatalkori iszákosság, erkölcsi kilengések, bukások sorozata. Tisztátalan pillantások, egyértelműen kétértelmű szavak, felgerjedt vágyak számos készülő házasságot rontottak meg vagy meglévő házasságokat törtek össze hosszabb-rövidebb időre vagy véglegesen. S a könnyelmű szavak mennyi emberéletet oltottak már ki párbaj, gyilok, háborúk érzelmi poklában. S nem mentegethetjük magunkat, és senki sem mentegetheti magát, amikor így gondolkozik: „hát biztos azt akarja az a másik, hogy elkövessem a házasságtörést, lopást, gyilkosságot” stb. Erre ugyancsak Jakab levele int minket: „senki se mondja, amikor kísértetik: az Istentől kísértetem, mert az Isten gonoszsággal nem kísérthető, ő maga pedig (így) nem kísért senkit. Hanem mindenki kísértetik, amikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága. Azután a kívánság, megfoganván bűnt szül, a bűn pedig teljességre jutván, halált nemz. Ne tévelyegjetek szeretett atyámfiai” (Jak 1,13-.16). S mindez a könnyelmű szavakkal kezdődött!

     Jakab nyelvünk szerepét a ló szájában levő zabolához hasonlítja. A kantárnak a ló szájában levő része nem látható, de jól idomított ló esetében arra szolgál, hogy a legkisebb nyomás is megváltoztassa a ló egész magatartását, futásának irányát, gyorsaságát. Így vannak a mi szavaink is. Jelentéktelennek tűnnek, mégis döntően befolyásolják fizikai, érzelmi és szellemi életünket. Levele harmadik fejezetének negyedik versében Jakab a hajó képét említi. A hajó irányát végső soron nem a szél, a vitorlák, stb. határozzák meg, hanem a kormánylapát, bár azt nem lehet látni. Jakab itt azt mondja: aki szavaidat ellenőrzés alatt tartja, az ural téged. Ha tehát nem tartod ellenőrzés alatt szavaidat, akkor a csetlő-botló lóhoz fogsz hasonlítani, aki nagyon keveset teljesít. Az érett személy tudja, hogy szavai pozitívak és alkotóak. Az ilyen ember nem engedi meg, hogy a körülmények ellenőrizzék őt, hanem ő fog ellenőrzést gyakorolni a körülményei fölött; mert tudja, hogy hová akar eljutni. Ezért szavait is bölcsen fogja használni.

     Az ilyen ember nem ad helyet a már említett tyúkeszű bölcsességnek: „ami a szívemen, a számon”, ez a piaci kofák csípőre tett kezű veszekedésének a kezdete. S bár tudja, hogy Isten akkor is megáldhatja őt szuverén kegyelméből, ha nem jól használja szavait, mégis megtesz minden tőle telhetőt, és nem használja a kegyelmes Isten jóságát takarónak állhatatlansága és szellemi restsége elkendőzésére. Spurgeon egy másik idézetével élve; „a kegyelem ingyen van, de ez nem „potya” kegyelem, mert Jézus nagyon nagy árat fizetett érte a Golgotán, véren, életen vásárolta meg az Úr”. A körülmetélést komolyan vevő zsidók között van egy szólás „véred által élj” – utalva a körülmetélés fizikai körülményeire és szellemi hatására. Nekünk pedig ez azt mondja: „vére által, Jézus vére által élj”!

     Halljuk meg tehát a Szentlélek jó szavait és gyakoroljuk indulatos, makacs természetünk, magyar ócska-büszkeségünk megfékezését, sőt „betörését”, a ló és a zabola képénél maradva, egészen az Ige szavai szerint: „azért szeretett atyámfiai legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra (Jak 1,19).

     „Mert a te beszédedből ismernek meg igaznak, és a te beszédedből ismernek meg hamisnak”. „Lépes méz a gyönyörűséges beszédek, édesek a léleknek, és meggyógyítói a tetemeknek” (Péld 16,24) A spanyol bibliában ez áll: ”az édes, kedves, lágy, kellemes szavak édesítik a lelket, enyhítik a szenvedést, bearanyozzák az élet időszakait és új erőt adnak”. Az ősi Keleten a mézet az istenek eledelének tartották! A Spirit Filled Living Bible pedig ezt így fordítja: „a kedves szavak lépes mézhez hasonlíthatóak, édesek a léleknek és gyógyulás a csontoknak”.  A hozzáfűzött magyarázat szerint: „a szívünkben élő Ige tanítja és ellenőrzi beszédünket és magatartásunkat. Az ilyen beszéd édes és gyógyulást hoz, felszabadítja az isteni kegyelmet a mindennapi életünkben. Az ilyen hívő győztes életet fog élni, mert állandóan elismeri Isten erejét és hatalmát a szájával és az életmódjával egyaránt (ld Zsolt 19,14 és Mt 15,7-9)”. Figyelemre méltó az eredeti héber szövegben itt használt szó alapjelentése: „az édes a léleknek” szófordulatban az édes máthaq alapjelentései: „szívószállal kiszívni, csecsemő módjára szopni, szopogatni pl. cukrot vagy ujjat, valami ínyére van, tetszik neki” és csak átvitt értelemben édes jelentésű (Strong #4985-87). Így már egészen másképpen hangzik az újszövetségi Ige is: „érezzétek (szívjátok ki, csecsemő módján szopjátok, szopogassátok) és lássátok meg, hogy jó az Úr”. A „gyógyulás a csontoknak” kifejezés pedig az eredeti umaarphé laacem kiterjesztett értelmében így is mondható; „helyreállító gyógyítás az összetört csontoknak, inaknak, az egész testnek” (Strong #6015-6109).

     Nagyon idekívánkozik Péld 12,3 „A derék asszony koronája az ő férjének, de mint a csontjaiban való rothadás, olyan a megszégyenítő”. Ezt teszik a rosszul használt szavaink! Egy friss hazai felmérés szerint a magyar asszonyok fele „elsárkányosodik”, azaz lenyomja, leuralja a férjét, a másik fele pedig elég józan ahhoz, hogy bátorítsa, és odaálljon mellé, s nem szégyelli támogatni, emelni személyét, mert elég okos és józan ahhoz, hogy tudja: e magatartásának jó gyümölcsét először ő és gyermekei élvezik. Fel hát magyar asszonyok a bátorítás gyakorlására, legyetek számukra és mindenki számára olyanok, mint a Szentlélek, Paraklétoszok. A Szentléleknek ezt a tevékenységét a görög nyelv így határozza meg: „körülvesz, beborít vigasztalással, hogy utána böködjön, és noszogasson, csináld már azt, amit kell”. Aischylos: Perzsák című drámája szerint egyetlen athéni réthor úgy meg tudta biztatni a spártaiakat, „vigasztalni és böködni”, hogy legyőzték az egész perzsa hajóhadat. Az ilyen irányú vigasztalás természetesen nemcsak a nők dolga, hanem - mindenkié! Tehát ne „cikizzük”, megszégyenítsük a másikat, hanem „vigasztaljuk és böködjük” a jónak a cselekvésére.

     „Mint a kenet és a jó illat megvidámítja a szívet, úgy az ő barátja édes (kedves, lágy, kellemes, szívószállal szívható, csecsemő módján szopható, ínyére való) szavai is, melyek lelke tanácsából (héberben écá, okosságából, eligazításából, átgondolt tervéből, jó szándékából Strong #3289 és 6098) valók” (Péld 27,9).

     Jézus szavai ilyenek voltak (Luk 4,22), a mieink is lehetnek, sőt, legyenek is ilyenek (Kol4,6), mert a fény elnyeli a sötétséget, az áldás erősebb az átoknál, a Golgota, a feltámadás és pünkösd óta pedig az élet maradandóan győz a halál felett, hiszen a dzoé, az elnyűhetetlen, elpusztíthatatlan örök élet lépett be és jelent meg bennünk, öltött látható és tapintható formát ebben a világban a hit által bennünk élő Jézusban!

     „De ha annak a Szelleme lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is, az ő tibennetek lakozó Szelleme által” (Róma 8,11 – az eredeti szöveg pneumát használ itt és nem pszüchét, ezért a helyes fordítás is a „szellem” szó használatát kívánja).

     Adjunk hát helyet és teret a jó szavaknak, s akkor Jézus szavai szerint nem a keserűség, a csüggedés reménytelenségmocsarává posványosodó vizei, hanem az élő víznek folyamai ömlenek ki a bensőnkből! (Ján 7,37). 
 

(Az eredeti tanulmány 1991-ben íródott, átdolgozása 2008 november 6.) 

Ajánlott és felhasznált irodalom:  

1. D.Y.Cho: Fourth dimension II. vol. (magyarul is megvan)

2. Derek Prince: Living by faith (magyarul Hitből élünk – kéziratban)

3. Thorlief Boman: Jesus Überlieferung

4. James Strong: Concordance

5. Kittel: Wörterbuch zum NT.

6. Biblia Hebraica. Israel 1970

7. La Biblia del Estudio „Dios habla hoy” 2002.

8. Bible for Spirit Filled Living 1991. 
 
 


 

Szabó Levente Gábor: Gondolatok János 12,26 magyarázatához Kép

„Aki nékem szolgál, engem kövessen,

És ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is,

És aki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya 
 

Jézus szavai és cselekedetei sokszor tűnnek első látásra „logikátlanak”. Jelen esetünkben is, a szövegösszefüggésből azt várhatnánk, hogy válaszol a Fülöp és András közvetítésével őt látni akaró görögöknek. Milyen „missziói esély”; látni akarjuk a Jézust! És kimarad, elmarad… Miért? Mert az idők és az alkalmak az Atya kezében vannak! (ApCsel 1,7) És Jézus látja az Atyát cselekedni, és a Fiú hasonlóképpen cselekszik, mint az Atya (Ján 5,29). Az Atya időzítése más, és Jézusnak ez a fontos! S a görögök sem maradtak ki; annyira nem, hogy ApCsel 11,20.26 szerint a görögök lakta Antiókiában hívták először keresztényeknek a Jézus követőit. A görögök talán máskor is felkereshették Jézust, mert János 7,34.35 arról beszél, hogy a zsidók nem értik Jézus vertikális (függőleges) viszonyát és csak horizontálisan (vízszintesen) gondolkodnak: „kerestek majd engem, és nem találtok, és ahol én vagyok, ti nem jöhettek oda. Mondának azért a zsidók: …hova akar ez majd menni, hogy mi majd nem találjuk meg őt? Vajon a görögök közé szóródottakhoz akar-e menni és görögöket tanítani?” 

Jézus szavai azonban fontosak! Gyöngyszemek! A tékozló fiú (vagy inkább a tékozló Atya?) történetéhez hasonlóan feszültségben születtek. De még inkább fontos az, hogy emberi és isteni szempontból mikor hangzottak el ezek a szavak. A 23.versben ez áll: „Jézus pedig felelt nékik mondván: …eljött az óra …” Emberi szempontból az ünnep,a húsvét előtti mozgalmas napok egyikén vagyunk. Túl Lázár feltámadásán, a jeruzsálemi bevonuláson, Júdás botránkozásán, a tömeg felfokozott várakozásán, Kajafás hatalmát féltő, mégis prófétai szavain: „jobb, hogy egy ember haljon meg a népért” (11,50). Isteni szempontból a megváltás időzített órája érkezett el. A kairosz kairosza, a minősített idő minősített ideje. Jézus emberségének a kifejezője az, hogy fél ettől az órától! Mert tudja, hogy ez mit jelent. „Atyám, ments meg ettől az órától… De azért jutottam ez órára” (27.v.). Ennek az órának a tartalma nem ismeretlen előtte, hiszen a megdicsőülés hegyén „íme két férfiú beszélt ővele, kik Mózes és Illés voltak, kik dicsőségben megjelenvén, beszélték az ő halálát, melyet Jeruzsálemben fog megteljesíteni” (Luk 9,30.31) (plhroum en Ierousalaim). 

A 28-36. versek csillogó drágakövek. Drámai események rögzítői. S nemcsak a tanítványok a részesei, hanem a sokaság is. Megismétlődik Jézus keresztségének a jelenete. „És íme egy égi hang ezt mondja: ez amaz én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm” (Mt 3,17). Itt pedig: „Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet! Szózat jött azért az égből; meg is dicsőítettem (ld a keresztséget!), és újra megdicsőítem! (halál és feltámadás!) Olvashatjuk is ezt az alapelvet Péld 27,2-ben: „dicsérjen meg téged más, és ne a te szájad”! 

Ennek a minősített órának a tartalmát látjuk ezekben a versekben, amolyan „előrehozott passióként”. S ebben a gyöngysorban ragyog fel előttünk a 26.vers mondanivalója. Ezek olyan súlyosak, hogy amikor elhangzottak, „Jézus elmenvén, elrejtőzködött előlük”. 

Ebben a versben hallunk egy felszólítást, egy ígéretet, és egy jutalmat.

Felszólítás: aki nékem szolgál, engem kövessen.

Ígéret: ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is

Jutalom: aki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya. 

  1. Aki nékem szolgál, engem kövessen.
 

Miért mondja ezt Jézus? Hát nem elég csak néki dolgozni, élni? S vajon mi is nem sokszor csak érte dolgozunk és csak neki szolgálunk? ApCsel 1,8 azt mondja: „lesztek nékem tanúim”. Tehát az Úrnak tanúskodunk Őróla. Rudolf

Bohren felhívja a figyelmet arra, hogy az igehirdetők Istennek, Jézusnak prédikálnak. Az ő jelenlétében szólnak a hallgatóknak. De hát nem ez az, amit Pál is mond: „mert mi tisztán, sőt Istenből szólunk az Isten előtt a Krisztusban” (2Kor 2,17). Ez a „nékem szolgálat” azt kívánja, hogy személyesen ismerjük meg Őt, értsük gondolatait, ápoljuk vele a közösséget. Mit mond erről a Szentírás: „ ti szolgák, szót fogadjatok mindenben a ti test szerint való uraitoknak, nem a szemnek szolgálván, mint akik embereknek akarnak tetszeni, hanem szíveteknek egyenességében, félvén az Istent. És valamit tesztek lélekből cselekedjétek, mint az Úrnak, és nem embereknek” ((Kol 3,22.23). „Nem a szemnek szolgálván, mint akik embereknek akarnak tetszeni, hanem mint Krisztus szolgái, cselekedvén Istennek akaratát lélekből, jó akarattal, mint akik az Úrnak szolgálnak, és nem embereknek” (Ef 6,6.7 Gal 1,10). ApCsel 13.2-ben ez áll: mikor azért szolgáltak az Úrnak (tehát imádkoztak!!) és böjtöltek, monda a Szentlélek…” Anna is ugyanezt tette a templomban: „aki nem távozott el a templomból, hanem böjtölésekkel és imádkozásokkal szolgált éjjel és nappal. Ezt a szolgálatot nem látja senki, csak az Úr, azért nem olyan kedves a mi szemeink előtt. Mert még nagyon akarunk „látszani”, pedig inkább „láttatni” kell. Ján 3,30 szerint „néki növekedni kell, nékem pedig alászállani”. Az eredet szerint „néki fényesednie kell, nekem pedig elhalványulni! 

Az meglátszik „kifényesedik” rajtunk, hogy kinek szolgálunk! Letagadhatatlanul. Az Úrnak, a pénzünknek, a hasunknak, saját érdekeinknek…. Ezt nem lehet megjátszani. Szavainkban, tetteinkben, mozdulatainkban lelepleződünk. Mert akinek szolgálunk, annak is akarunk tetszeni. És hogy tudnánk jobban, minthogy lessük a szavát, gondolatait és azokat meg is cselekedjük. Az engedelmesség görög szava a hüpakoé, egyébként is odahallgatást jelent a cselekvés értelmében! Hallom és cselekszem. Ez a héber megfelelőjével rokon értelmű szó. Józsuéról mindenesetre ezt olvassuk. 2én és az én házam népe az Úrnak szolgálunk” (Józsué 24,15/b). A haszontalan szolgák történetében Luk 17,8-ban is ez áll: „felövezvén magadat, szolgálj nékem! 

Aki nékem szolgál, engem kövessen. Miben és hogyan? Odaszánásban „gyűlölettel” – „aki gyűlöli a maga életét e világon”. A 25. versben szereplő miszeó (misew) ige alapjelentése „elhanyagolni”. Itt úgy mondhatjuk, hogy sorrendcsere. Már nem „búgócsigaként” magunkra állított emberek vagyunk, hanem a „ mi életünk el van rejtve Krisztussal együtt az Istenben”. Jézus odaszánta magát az Isten akaratának a cselekvésére: „íme itt vagyok,  hogy cselekedjem, óh Isten, a te akaratodat” (Zsid 10,7). Ezért aki Jézust látta, látta az Atyát. Miben követjük hát Jézust? A főpapi tisztében való részesedésben (Zsid 5,5-7), alázatában, közbenjárásában, imádságában, esedezéseiben, szeretetében, gyógyításaiban, démonűzéseiben, halott-támasztásaiban. Meddig követed őt?  Követni őt megaláztatásában és felmagasztalásában egyaránt. 

  1. Ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is
 

Nagy ígéret ez. Hol van Jézus? Az Atya kebelén. És hova helyezett minket? „És együtt feltámasztott, és együtt ültetett a mennyekben, a Krisztusban” (Ef 2,6). Ebből mennyi látszik? Mennyire vesz körül minket a „Krisztus jó illata”, a menny légköre? A menny légkörét a magasztalás és a szeretet jellemzi. Ha ez nincsen meg, ez azt jelenti, hogy nem vagyunk ott, ahol Jézus van. Egyébként is, amikor szolgálunk az Úrnak, rádöbbenünk arra, hogy Ő szolgál nekünk, adja nyugalmát, békéjét önmagát. Az „én vagyok”, a nagy ani hu azt is magában foglalja, hogy Isten időrendjébe az örök mostba érünk bele, amikor neki szolgálunk. Mert csak számunkra van múlt, jelen és jövendő – előtte örök „most” van! „Ma van az üdvösség napja… Ma, ha az ő szavát halljátok…” Ebben a  nyugtalan világunkban ez a legnagyobb biztonság. A gyermek számára is biztonság szülei jelenléte. Annak a tudata, hogy ott vannak. Megvan-e bennünk ez a tudat, hogy ott vagyunk Jézusnál, ő pedig itt van velem. Félő. hogy sokunknak azt kellene mondani, magányosak vagyunk, pedig az Úr jelenlétében nem kell magányosoknak lennünk. Az ígéretnek van egy jövő idejű beteljesedése is, Oscar Cullmann megfogalmazásában „a már nem és a még nem feszültsége”. A mennyei világ erői nemcsak ízelítőül adatnak: „és megízleltétek az Istennek jó beszédét és a jövendő világnak erőit” (Zsid 6,5). Az Isten országának az a természete, hogy láthatóvá akar válni. Jézus ebben az országban van. A megtérésben és az újjászületésben, az újjászületés fürdőjével együtt (Titusz 3,5), az Úrnak való szolgálatban itt a helyünk. „Aki (az Atya) megszabadított minket a sötétségnek hatalmából és általvitt az ő szeretett Fiának az országába” (Kol 1,13). Ha pedig ebben az országban vagyunk, miért nézünk ki mégis úgy, mint a koldusok, mint valami vert hadsereg tagjai? Baj van az istenfiúsággal! Ha valóban szolgálunk az Úrnak, és ott vagyunk, ahol Jézus, akkor élnünk kell a jogainkkal. És Jézus megszerezte a jogot, mert bizodalmunk van a szentélybe való bemenetre a Jézus vére által, azon az úton, amelyet ő szerzett nekünk új és élő út gyanánt, a kárpit, azaz az ő teste által” (Zsid 10,19.20. ld. 7,25). 

  1. Aki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya
 

Három ige jut itt eszembe: tetszeni, megbecsülni és gyönyörködni. A 37. zsoltár arra buzdít, hogy gyönyörködjünk az Úrban. 2Kor 3,18-ban az ígéret „fedetlen arccal szemlélvén az Úrnak dicsőségét, elváltozunk ugyanazon ábrázatra (bibliai „peresztrojka” „átépítés”) dicsőségről dicsőségre. Ezek a fokozatok jutnak eszembe a tetszeni, megbecsülni és gyönyörködni kifejezésekben. Az eredeti szavak ilyen értelmet hordoznak: kedvelni, elismerni, jó tetszését kifejezni. Ha szolgálunk az Úrnak, akkor úgy is mondhatjuk, az „Atya kedvelni fogja társaságunkat”. Felszabadulunk a fesztelen szeretetre és a szeretetreméltóságra. Már nem annyira a jogainkhoz ragaszkodunk, hanem Isten társaságához és jelenlétéhez. A legnagyobb megbecsülés az, ha Isten jelenlétében tartózkodhatunk. Ez olyan fontos már az ószövetségi embernek is, hogy ezt olvassuk a zsoltárokban: „Uram, kicsoda tartózkodhat sátorodban, kicsoda lakozhat szent hegyeden? Aki tökéletességben jár, igazságot cselekszik, és igazat szól az ő szívében. Nem rágalmaz nyelvével, nem tesz rosszat felebarátjának, és nem szerez gyalázatot rokonainak. A megbélyegzett utálatos az ő szemeiben, de az Urat félőket tiszteli; aki kárára esküszik és meg nem változtatja. Pénzét nem adja uzsorára, és nem vesz el ajándékot az ártatlan ellen. Aki ezeket cselekszi, nem rendül meg soha örökké” (Zsolt 15,1-5). „Kicsodám van az egekben, náladnál egyébben nem gyönyörködöm a földön. Ha elfogyatkozik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és az én örökségem te vagy, óh Isten, mindörökké” (Zsolt 73,25.26). Egy régi reformátori kátéban van egy kérdés, amely így hangzik.”Mi az üdvösség? Válasz: Isten jelenléte életünkben” (Zsolt 65,5.6). Amikor tehát Jézusnak szolgálunk, a Szentháromság Isten válik barátunkká. Az Atya megbecsülését Jézus szavai foglalják össze a legtömörebben: „ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédeimet, és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk és annál lakozunk” (Ján 14,23). Ámen és ámen. Így legyen minden olvasó életében is.


 
 
 
 
 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Székesfehérvár

(Attila, 2014.03.16 11:17)

Nagyon buzditó volt a Kenetröl irottak !Maximálisan eggyet értek az ott leirtakkal!Bárcsak minden ujjászületett keresztény ember megtanulná ezt az utat,mert ez véleményem szerint a keskeny út!

Budapest Adullám központ

(szerkesztő, 2011.01.03 21:34)

Kedves Mónika a Levente elérhetősége a következő:
<szabolevister@gmail.com>

remenylanya@lajt.hu

(Stepper Mónika, 2009.04.15 20:41)

Kedves Testvérek!

Én pont Szabó Leventét keresem, (valószínűleg nem jó helyen, :) bocsánat érte), voltam egy Uszkára tartó buszos kiránduláson, ahol ő tanított. Akkor akkor ott elkértem tőle a tanítás teljes anyagát, mert számomra az nagyon fontos, és teljesen új volt. Felírtam az e-mail címem, de gondolom nem lehetett elolvasni (egy mozgó buszon, amúgy is ronda írásommal).
Kérlek titeket, ha el tudjátok őt érni (én sajnos nem tudom az elérhetőségét), megkérnétek rá, hogy vegye fel velem a kapcsolatot, vagy meg tudnátok írni nekem a fenti e-mail címre, az elérhetőségét? Lehet, hogy nem tudja a teljes nevem, de azt tudja, hogy én vagyok a pécsi lány, akit Mónikának hívnak.

Ha olvastátok a hozzászólást, nyugodtan töröljétek, teljesen off-os.

Köszönöm a türelmeteket, segítségeteket előre is

Stepper Móni (reménylánya)